A Xiaomi meglepő bejelentést tett: a cég kihagyja a 16-os szériát, és még ebben a hónapban leleplezi a Xiaomi 17 termékcsaládot, aminek érkezésére senki nem számított, legalábbis az idén még nem. Lu Weibing, a cég elnöke a Weibón közzétett bejegyzésében elárulta, a névváltás célja, hogy közvetlenül versenyezhessenek az Apple új iPhone 17 modelljeivel.
Egy kicsit lelombozó, hogy az androidos világ az Apple körül kering egy csomó mindenben, legyen szó dizájnról vagy a készülékek számozásáról, de mivel ez a jelenség már egy ideje tart, a Xiaomi bejelentésén is túl fogunk lendülni. A gyártó nemrég megerősítette, hogy a szeptember végén érkező új csúcsmodellek a Xiaomi 17, a Xiaomi 17 Pro és a Xiaomi 17 Pro Max nevekre fognak hallgatni.
A cégelnök azt is megerősítette, hogy a 17-es széria lesz az első a világon, amely a hamarosan bemutatkozó Snapdragon 8 Elite Gen 5 lapkakészlettel mutatkozik be a nagyérdemű előtt. A modellek pozicionálásáról is beszélt, a 17 Prót a „legerősebb kompakt fotós csúcskészüléknek”, míg a 17 Pro Maxot csak szimplán a gyártó „legerősebb csúcstelefonjának” aposztrofálta.
Jó hír az, hogy az alapmodell, vagyis a Xiaomi 17 ára a fejlesztések ellenére sem emelkedik a korábbi modellhez képest, és várhatóan a Xiaomi 15 tavalyi, 4499 jüanos, átszámítva nagyjából 216 ezer forintos árcéduláját kapja. A gyártó rangos munkatársa további specifikációkat nem leplezett le a készülékek kapcsán, de mivel a pletykamalom már őröl egy pár hónapja, tudunk ezt-azt a mobilokról.
Benne van a pakliban, hogy a Xiaomi 17 Pro Max egy másodlagos hátlapi kijelzővel indul a vásárlók szívéért folytatott harcba, az alapmodellről pedig azt pletykálják, hogy 6,3 hüvelykes, 1,5K felbontású LTPO OLED megjelenítővel igyekszik a kompakt csúcsmobilok rajongóinak kedvére tenni. A remek üzemidőről pedig egy 7000 mAh kapacitású akkumulátor gondoskodhat, míg a személyes adatokat egy ultrahangos, kijelzőbe integrált ujjlenyomat-olvasó oltalmazza.
Forrás: GSMArena
