Képeken a Google Pixel 10a

0

Nemrég renderelt képek jelentek meg az interneten a Google Pixel 10 család eddig még be nem mutatott, legolcsóbb tagjáról, a Pixel 10a-ról. A képanyag alapján a dizájnt nem variálják, szinte teljesen ugyanazt kapjuk, mint az előd esetében. Az okostelefon leleplezése valamikor 2026 elején várható.

Időben eléggé szétnyúlik a Google Pixel 10 széria bemutatása és forgalmazása, hiszen a keresőóriás zászlóshajóit már augusztusban bemutatták, egyes modellek értékesítése azonban csak nemrég kezdődött. A sorozatnak ráadásul van még egy színfalak mögött rejtőző tagja, a középkategóriás Pixel 10a. A nemrég publikált renderelt képeken ez a modell látható, szemlátomást ugyanolyan formatervvel, mint amit a Pixel 9a kapott.

A kamerasziget síkban van a műanyag hátlappal, és továbbra is csak két kamerát foglal magában. Az előlapon a kijelző körüli keretek még mindig hangsúlyosak, de azért nem vészesek, az oldalsó kereten pedig továbbra is marad a régi kialakítás. Azaz a hangerőszabályzó gombok a bekapcsológomb alá sorolnak be.

A készülék dimenziói várhatóan 153,9 x 72,9 x 9 mm lesznek, ami azt jelenti, hogy az újdonság némileg alacsonyabb és keskenyebb, ugyanakkor vastagabb lesz, mint az előd. Nem kifejezetten a formatervvel kapcsolatos érdekesség, de a Pixel 10a állítólag nem a legújabb Tensor G5 chippel fog megjelenni. Azt beszélik, hogy a Google költségcsökkentési okokból a Tensor G4-et fogja választani, igaz, annak legalább egy emelt órajelű változatát.

A Google Pixel 10a várhatóan ugyanúgy 499 dolláros indulóáron kerül piacra, mint az elődje, ám ezért az összegért továbbra is csak 128 GB alaptárhely jár. A jó hír viszont az, hogy mivel új Pixel készülékről van szó, várhatóan hét évnyi szoftvertámogatást fog kapni. A bemutató a korábbi pletykákkal ellentétben állítólag nem az év végén, hanem valamikor 2026 elején várható, ez még így is korábbi időpont, mint a Pixel 9a márciusi debütálása. Tehát a két készülék érkezése között nem lesz egy év.

Forrás: GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid