A Vivo X széria csúcskategóriás Ultra modelljei általában megmaradnak a kínai vásárlók kiváltságának, ezeket nem szokták értékesíteni a nemzetközi piacokon. A jelek szerint azonban ez hamarosan megváltozhat, ugyanis elég konkrét bizonyíték utal arra, hogy a bejelentését váró Vivo X300 Ultra Kínán kívül is megjelenik. Amennyiben így van, érdemes lesz rá várni, mert ez lehet az első okostelefon, amelyre két darab 200 megapixeles kamerát szerelnek.
A GSMA adatbázisában felbukkant egy, a Vivo X300 Ultrához köthető készülék a V2562 modellszámmal. Ez az elnevezés eltér a Vivo által Kínában használt szokásos névadási sémától, ami egy nemzetközi verzió előkészületeire utal. Ez valószínűleg örömmel tölti majd el azokat a felhasználókat, akik szívesen vásároltak volna Ultra kiadású X szériás készüléket, ám eddig be kellett érjék az alap vagy a Pro változattal.
A szóbeszédek szerint az X300 Ultra egy igazi kamerabajnok lesz. Több helyről lehetett már hallani, hogy az okostelefont két 200 megapixeles kamerával szerelik majd fel. A várakozások szerint a készüléket vadonatúj Sony érzékelőkkel fogják felvértezni, ezek kerülnek majd a 200 megapixeles elsődleges, illetve telefotó kamerák belsejébe. A mobil hátlapjára pattintanak még egy 50 megapixeles ultraszéles látószögűt is, hogy teljes legyen a sor.
Egy ilyen veszedelmes képrögzítő rendszerhez kelleni fog a vas, de állítólag ilyen szempontból sem kötnek kompromisszumot a Vivo X300 Ultra fejlesztői. Az okostelefon borítása alá ugyanis Snapdragon 8 Elite Gen 5 lapkakészlet kerülhet. Arra számíthatunk, hogy a Qualcomm csúcskategóriás hardverét valamilyen nagyméretű akkumulátor látja el energiával, persze előfordulhat, hogy a kínai változathoz képest szerényebb kapacitású telep kerül majd a globális verzióba.
Forrás: GSMArena