Nagyon népszerűek lettek a Honor 400 mobilok, mérföldkőnél az eladások

0

A Honor bejelentette, hogy a 400-as széria okostelefonjai világszerte elérték a 6 millió eladott példányt. Vang Pan, a cég értékesítési és szolgáltatási elnöke a Honor 500 mobilok közelgő bemutatója előtt osztotta meg a hírt erről a fontos mérföldkőről.

A Honor idén májusban mutatta be a 400-as szériát, amely értékesítésének júniusi kezdete óta mindössze öt hónap alatt elérte a bevezetőben már említett, valóban lenyűgöző eladási számot. A készülékcsalád számos piacon kiemelkedően teljesített, a Fülöp-szigeteken például 1052 százalékos növekedést ért el a Honor 200 modellekhez képest. Összességében a sorozat megdöntötte a gyártó elmúlt három évének első napi eladási rekordját, a globális piacon pedig ezek a modellek érték el a leggyorsabban az 1 milliós darabszámot.

A Honor 400 sorozat népszerűségét a vonzó formatervnek és a csúcskategóriás fotós funkcióknak egyaránt köszönheti. A gyártó ebben a sorozatban alkalmazott először 200 megapixeles elsődleges kamerát, valamint új, mesterséges intelligencián alapuló fotószerkesztő eszközöket is hozzáférhetővé tettek. Nyilván a sikerhez az is kellett, hogy relatíve baráti áron kínálják a készülékeket. Az okostelefonok iránti kereslet jelzi a Honornak, hogy jó úton járnak, és a színfalak mögött már készül is a következő generáció.

A Honor 500 mobilokról úgy hírlik, hogy iPhone Air-t idéző dizájnt kaphatnak. Ami pedig a specifikációkat illeti, mindkét modell 6,55 hüvelykes, 2736 x 1264 pixel felbontású, 120 Hz-es LTPO OLED megjelenítővel jöhet, amely sík kialakítással és 4320 Hz-es PWM fényerőszabályzással bír. A Honor 500 valószínűleg egy 200 megapixeles elsődleges, valamint egy 50 megapixeles ultraszéles látószögű kamerából álló kamerarendszert kap. Ezzel szemben a Pro változat hátoldalára három képrögzítő egység kerül, az újfent 200 megapixeles fő- és 50 megapixeles ultraszéles modul mellé egy 64 megapixeles periszkópos telefotó is betársul.

A Honor 500 Pro borítása alá Snapdragon 8 Elite lapkakészlet szerelnek, míg az alapmodell meghajtásáról a Snapdragon 8s Gen 4 chip gondoskodhat. Mindkét okostelefon borítása alá bepréselhetnek egy 8000 mAh-s akkumulátort, ami támogathatja a 80 wattos vezetékes gyorstöltést. A Pro változat előnye az 50 wattos indukciós táplálás lehet, ez nem lesz az alapmodell felszereltségében. A Honor 500 mobilok várhatóan még ebben a hónapban vagy legkésőbb decemberben debütálnak.

Forrás: Huawei Central

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid