Idén a Google változtat a megszokott rendszeren, az Android 17 ugyanis már nem kap fejlesztői előzetes (Developer Preview) kiadásokat, egyből a béta programmal indítanak majd.
Korábban mindig az volt a szokás, hogy először megjelentek a fejlesztői előzetesek (DP1, DP2, stb.), majd ezeket követték a béta kiadások (Beta 1, Beta 2, stb.). A béta program lezárása után pedig megjelent a stabil rendszer, vagyis a kész új Android verzió, amit elsőként a Pixel modellek kaptak meg, majd később más gyártók is elkezdték frissíteni a készülékeiket.
Idén az Android 17 megjelenése esedékes, de látszólag késésben van a Google, hiszen az Android 16 esetében már az előző év (vagyis 2024) novemberében kijött a Developer Preview 1, decemberben pedig a Developer Preview 2. Ezekre azonban hiába várunk, ugyanis a Google felhagyott a korábbi gyakorlattal.
Tavaly a keresőóriás elindított egy új programot, amit “Canary channel”-nek hívnak, ennek a lényege, hogy új, kísérleti funkciókat lehet rajta keresztül tesztelni. Ez a korábbi fejlesztői előzetesekkel ellentétben egész évben fut, folyamatosan jelennek meg új kiadások, és gyakorlatilag teljesen le is váltotta a Developer Preview-kat.
A vállalkozó kedvű felhasználók (de sokkal inkább a fejlesztők) számára ott vannak tehát a Canary csatornán megjelent, még nem túl stabil Android kiadások a legújabb funkciókkal, amelyek még tesztelésre szorulnak. Akik pedig már kicsit biztosabbra szeretnének menni, de még a stabil rendszer előtt kipróbálnák az új Androidot, azoknak ott lesz majd a szokásos béta program.
Tavaly egyébként januárban jött ki az Android 16 első bétája, tehát ehhez képest is már késésben vagyunk, de egyelőre nem igazán van arról hír, hogy mikor indul az Android 17 béta programja.
Forrás: AndroidAuthority
