Jelenlegi tudásunk szerint a Samsung idén nyáron a klasszikus Galaxy Z Fold 8 és Galaxy Z Flip 8 modellek mellett egy szélesebb, könyvkialakítású hajlítható okostelefont is bemutathat. A hozzáértők az Android 17-re épülő One UI 9 felületéből kipiszkáltak némi képanyagot, amely leleplez néhány érdekességet az iPhone Fold kihívójának szánt mobil belső képernyőjéről.
Igazából egyelőre nincs egyetértés azt illetően, hogy milyen néven kerül majd forgalomba ez a bizonyos szélesebb kialakítású, hajlítható kijelzős Galaxy Z Fold 8 alternatíva. Egyesek Galaxy Z Fold 8 Wide, mások pedig Galaxy Z Wide Fold néven emlegetik a mobilt, amely, ha minden igaz, a másik két megszokott hajlítható modellel lép majd színre a nyáron.
Nemrég a One UI 9 interfészéből került elő néhány kép, amelyek leleplezik az okostelefon kijelzőjének egy fontos részletét. A Samsung Galaxy Z Wide Fold – mi maradunk most ennél a megnevezésnél – 4:3-as képarányú belső megjelenítővel lesz felszerelve, ami jelentősen szélesebb a Galaxy Z Fold 7 esetében alkalmazott 1,11:1-es aránynál. A megnövelt szélesség könnyíthet a többfeladatos munkavégzésen, hiszen az egymás mellé pakolt applikációk nem lesznek annyira keskenyek, de filmek, videók nézésére is ideálisabb.
Egyébként a fejlesztés elvileg lehetővé tenné a még kényelmesebb táblagépes felületek megjelenítését is, de mivel az – androidos – alkalmazásokat nem túl serényen szokták a nagyobb kijelzőkre optimalizálni, ha lesz is ilyen lehetőség, számítani kell a felhasználói élmény eklektikusságára. Ezen még lehetne agyalni, vitatkozni, azon viszont semmiképp, hogy a szélesebb kialakítású hajlítható okostelefon az Apple régóta pletykált iPhone Fold készülékének lesz a kihívója.
A hírek szerint az almás konkurencia saját gyártmánya is egy egészen hasonló képarányú, flexibilis panellel lesz felszerelve. A hajlítható iPhone bejelentésére szeptemberben lehet számítani, vagyis ha tényleg lesz szélesebb kialakítású Galaxy Z Fold 8 tesó, a dél-koreai gyártó büszkén elmondhatja magáról, hogy beelőzte cupertinói kihívóját, mert a dél-koreaiak Fold és Flip mobiljait általában júliusban szokták leleplezni.
Forrás: GSMArena


