Kye-hyun Kyung, a Samsung félvezetőgyártó ágazatának korábbi vezetője úgy gondolja, hogy a vártnál korábban, már a jövő év második felében enyhülhet a technológiai ipart szorongató, az iparágban sokak által memóriakrízisnek nevezett állapot. A szakember a koreai Mérnökakadémia fórumán hívta fel a figyelmet arra, hogy a kínai gyártók olyan durván elkezdték bővíteni a kapacitásokat, hogy ez hamarosan teljesen telíti a piacot, és véget vet a mesterséges intelligencia által generált RAM-hiánynak.
A mesterséges intelligencia adatközpontok építése iránti óriási igény az elmúlt időszakban teljesen felforgatta a hardverpiacot, mivel a gyárak a fogyasztói kereslet kiszolgálása helyett a nagyobb profitot termelő, nagy sávszélességű, kifejezetten ilyen célra szánt memóriamodulok gyártására álltak át. Ez a lépés súlyos hiányt idézett elő, amelynek következtében először a számítógép-építők szembesülhettek az egekbe szökő árakkal, de a drágulás az okostelefonok, a táblagépek, a laptopok és kvázi minden olyan eszköz szegmensébe eljutott, amiben van memóriachip.
A borúlátó piaci prognózisok ellenére Kye-hyun Kyung, a Samsung Electronics jelenlegi ügyvezető tanácsadója úgy véli, hogy a fogyasztók fellélegezhetnek, mert a RAM-árak zuhanása a vártnál sokkal hamarabb megkezdődhet. Mondjuk nem holnap, de nem is évekkel később, mint ahogyan a vészmadarak károgják. A szakember szerint a fordulat hátterében a Kínában tapasztalható elképesztő mértékű gyártási hullám áll.
Az olyan vállalatok, mint a ChangXin Memory Technologie és a Jiahe Jinwei hatalmas tőkét pumpálnak a hazai félvezetőgyártás felpörgetésébe. A becslések szerint a globális gyártási kapacitás 2027 végére elérheti a havi 6 millió szilíciumostyát. Bár a vásárlók örülni fognak a kedvezőbb árcéduláknak, a hirtelen növekedés komoly kockázatot hordoz magában, hiszen a jelenlegi alkatrészhiány szinte pillanatok alatt pusztító túltermelési krízisbe csaphat át.
Kyung egyúttal arra is figyelmeztetett, hogy a jelenlegi piaci stabilitás rendkívül törékeny alapokon áll, mivel az egészet a technológiai óriások mesterséges intelligenciára költött dollármilliárdjai tartják életben. Amennyiben a nagyvállalatok azt tapasztalják, hogy a mesterséges intelligencia szoftverek nem hozzák el a várt pénzügyi megtérülést, radikálisan csökkenteni fogják hardveres megrendeléseiket, ami a kereslet drasztikus zsugorodásához vezet.
Forrás: Android Headlines