A Samsung a híresztelések szerint július 22-én leplezi le legújabb hajlítható kijelzős okostelefonjait. A mobilok jellemzői folyamatosan szivárognak, egyes hírcsokrok megerősítik a korábbiakat, másokban pedig új információkat is fel lehet lelni. A legújabb előzetes értesülésekben a Samsung Galaxy Z Fold 8, illetve ennek szélesebb változata szerepel, utóbbi az iPhone Ultra kihívójaként érkezik.
Hivatalosan ugyan még nem erősítették meg, de egyre több helyről hallani, hogy július 22-én lesz a következő Galaxy Unpacked esemény, amelyen hajlítható okostelefonok, vadonatúj Galaxy Watch okosórák és még ki tudja, mi minden lesz leleplezve a nagyközönség előtt. Mi maradjunk a hajlítható mobiloknál, egészen pontosan a Galaxy Z Fold 8-nál, illetve annak Wide variánsánál. A hírek szerint a Galaxy Z Fold 8-at elkerüli a chipdiverzifikációs stratégia, vagyis fixen Snapdragon 8 Elite Gen 5 lapkakészlet fog benne dübörögni, értékesítési régiótól függetlenül.
Az okostelefon mérlegre helyezve 210 grammot nyomhat, a keresztmetszete kinyitva pedig nem lesz több 4,1 mm-nél. Ami a kamerákat illeti, marad a korábbi generációkban látott 200 megapixeles elsődleges kamera, az ultraszéles látószögű egységet viszont egy 50 megapixeles modul váltja. A szelfikamerákat nem fejlesztik, továbbra is 10 megapixeles felbontással fognak dolgozni. A hardveres összetevőket egy 5000 mAh kapacitású akkumulátor látja majd el a működésükhöz szükséges energiával, a telep képes lesz fogadni a 45 wattos töltést.
Ami pedig a szélesebb kialakítású testvért, a Galaxy Z Fold 8 Wide néven emlegetett okostelefont illeti, a Snapdragon 8 Elite Gen 5 chip és a vékony kialakítású ház szintén adott lesz. Arról már korábban hallottunk, hogy a 200 megapixeles elsődleges kamerát bukjuk ennél a modellnél, 50 megapixeles elsődleges, illetve szintén 50 megapixeles ultraszéles látószögű kamera kerülhet a hátoldalára. A készülék mindössze 200 grammos súlyából a legtöbbet vélhetően a 4800 mAh kapacitású akkumulátor fogja kitenni, ami szintén kompatibilis lesz a 45 wattos töltéssel.
Forrás: GSMArena

