Nemrég arról számoltunk be, hogy a legtöbb kínai gyártó alacsonyabbra helyezte a lécet, már ami az eladási célokat illeti, a brutális ütemben dráguló alkatrészek, különösen a memóriák és tárolók emelkedő ára miatt. Újabban viszont arról hallani, hogy a Xiaomi 90 millióról 110 millió darabra növelte az okostelefon-eladási célját, mert a memóriaárak normalizálódásában bíznak a cég vezetői.
A globális memóriahiány miatti drágulás az egész iparágra hatással volt, amelynek következtében a Xiaomi eladásai 19,2%-kal estek vissza 2026 első negyedévében az előző év azonos időszakához képest. A kedvezőtlen tendenciák ellenére egy friss jelentés szerint a kínai gyártó 90 millióról 110 millió darabra emelte az idei eladási célját az okostelefonokat illetően.
Kérdezhetitek, hova ez a merész optimizmus? A Xiaomi vezetői állítólag arra számítanak, hogy a piac hamarosan normalizálódni fog. Az ellátási láncból származó információk szerint a tervezett többleteladásokat elsősorban belépőszintű készülékek piacra dobásával kívánják elérni. A belsős infók alapján a Xiaomi azért döntött a célszámok emelése mellett, mert úgy vélik, hogy a memóriapiac árai rövidesen fordulatot vesznek és stabilizálódnak, ami gátat szabhat a korábban tapasztalt drágulásnak és a korlátozott termékmegjelenéseknek.
A Xiaominál valamit nagyon tudhatnak, hiszen a legtöbb szakértő úgy véli, hogy a legnagyobb csapást éppen az olcsó, belépőszintű mobilok szenvedik el, de ha a kínai gyártó ennyire kitart mellettük, annak megalapozott oka kell legyen.
Az alkatrészárak elszállása eddig komoly terhet rótt a cégre: Lu Vej-ping, a Xiaomi elnöke áprilisban elárulta, hogy egy 12 GB RAM-ból és 512 GB tárhelyből álló csomagért nagyjából 1500 jüannal, cirka 70 ezer forinttal többet fizettek, mint 2025 első negyedévében. A memóriapiac várható javulása tehát nemcsak a gyártó eladásait pörgetheti fel, hanem a vásárlók számára is kedvező fordulatot jelenthet.
Forrás: GSMArena