Annak ellenére, hogy a OnePlus márka angolosan távozott az európai régióból, mi úgy határoztunk, továbbra is követjük a gyártó körüli történéseket. A házuk táján a soron következő nagyobb fejlemény a 16-os számú zászlóshajó érkezése lesz, aminek nemrég leleplezték a formatervét, színváltozatait és a választható memóriakonfigurációkat.
A hivatalos képek alapján a OnePlus 16 formatervét illetően teljesen megegyezik majd az elődjének számító 15-ös modellel. Külsőt érintő újítás a választható színekben lesz. A fekete színű Dark Forest mellett a világosnarancs Mars Masterpiece és a szürke Tomorrow Starlight kiadás is elérhető lesz, utóbbi kettő egyedi hátlapi mintázatot is kap. Nézzétek meg őket eggyel lentebb!
A vállalat nyilvánosságra hozta a választható memóriakonfigurációkat is: a Kínában már hivatalosan előjegyezhető készülék 12/256, 12/512, illetve 16/512 GB-os kiszerelésekben lesz elérhető, de lehet majd vásárolni belőle 1 TB háttértárral felvértezett változatot is. A gyártó azt is megerősítette, hogy a mobil megjelenítője tudja a 165 Hz-es képfrissítési frekvenciát.
Bár a részletes specifikációkat a gyártó még nem tette közzé, a megbízható szivárgások szerint a mobil belsejébe Snapdragon 8 Elite Gen 6 Pro chipset kerül, a legújabb Qualcomm lapkák erősebbike. A csúcskategóriás hardver egy 6,78 hüvelykes AMOLED megjelenítő takarásában foglal majd helyet, miközben a készülék hátoldalán 200 megapixeles elsődleges kamera virít. Az energiaellátást pedig egy 9000 mAh kapacitású akkumulátor biztosítja majd.
Forrás: GSMArena



