Ennyi RAM-ot és tárhelyet kapnak a Samsung Galaxy S27 mobilok

0

Újabb információk érkeztek a Samsung Galaxy S27 modellek kapcsán: ezúttal az operatív memória és tárhely konfigurációk szivárogtak ki, illetve a legfrissebb tanúsítványok újfent megerősítik az egyes modellek akkumulátorkapacitását. Az eddigiek alapján csak a Pro és az Ultra modellek kapnak majd LPDDR6 memóriát és UFS 5.1 tárhelyet.

Koreai források szerint a Samsung továbbra is azon dolgozik, hogy a Galaxy S27 Ultra és a Galaxy S27 Pro modelleket a legújabb LPDDR6 memóriákkal és UFS 5.1 szabványú tárhelyekkel szerelje fel. Ugyanakkor benne van a pakliban, hogy az új technológiákat kizárólag a legtöbb RAM-mal és tárhellyel szerelt változatok kapják meg.

Ezzel szemben a Galaxy S27 és a Galaxy S27+ esetében már szinte borítékolható, hogy a gyártó marad a régebbi LPDDR5X moduloknál, és a háttértár sem lesz fejlettebb. A kiszivárgott infók alapján a Galaxy S27 és a Galaxy S27+ 12 GB RAM-mal, valamint 256 vagy 512 GB háttértárral kerül forgalomba, ami azt is jelenti egyúttal, hogy az alapmodell is végre 256 GB-ról indul… Hurrá!

A Galaxy S27 Pro szintén fixen 12 GB memóriát párosít 256, valamint 512 GB-os tárolókkal, de ebből a modellből már lesz 1 TB-os változat is. A Samsung Galaxy S27 Ultra esetében a 12/256, valamint 12/512 GB-os opciók mellett lesz egy 16 GB RAM-mal és 1 TB háttértárral szerelt csúcskonfiguráció is az igényesebbeknek.

Galaxy S27 széria tokjai

A memóriás infók mellett kínai hatósági tanúsítványok az akkumulátorkapacitásokról is lerántják a leplet. Az engedélyezési eljárások során keletkező és egyébként már most teljesen nyilvános dokumentáció alapján a Galaxy S27 Pro belsejébe 5200 mAh kapacitású telep kerül, míg a Galaxy S27 Ultra energiaforrása egy méretesebb, 5700 mAh kapacitású telep lesz. Ezek nem új infók, inkább csak korábbi értesülések megerősítései. Még valami: mindkét okostelefon támogatni fogja a 60 wattos vezetékes töltést – derül ki az adatlapokból.

Forrás: GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid