A Honor végre bejelentette, hogy október 21-én mutatja be Kínában az aktív hűtéssel szerelt Win 2 modelleket, illetve egy szintén ventilátorral spékelt, OLED kijelzős táblagépet, a Win Tabletet. Az előzetes értesülések alapján a készülékek kapcsán csúcskategóriás hardverre és méretes akkumulátorokra számíthatunk.
A Honor a kínaiak közkedvelt közösségi oldalán, a Weibón jelentette be, hogy október 21-én lerántja a leplet a Win 2 készülékekről. A gyártó által közzétett kedvcsinálók alapján a Win 2 és a Win RT 2 modellek hátlapján egy méretes kamerasziget pöffeszkedik, amely a két hátlapi kamerán és a LED-villanón kívül egy aktív hűtőventilátort is magában foglal. Köztük jól látható még a Win embléma és az alsó szellőzőnyílás is.
A bemutatón tiszteletét teszi egy táblagép is, amely a Win Tablet nevet kapja; ennek hátlapi kialakítását is megvillantotta a Honor. Látható a készülék aktív hűtése, illetve az egyetlen képrögzítő egység – talán egy gamer tabletre nem is kell több. A hivatalos tájékoztatás szerint a táblagép OLED-megjelenítővel és Snapdragon 8 Elite Gen 5 lapkakészlettel fog megjelenni.
A bemutatón az egyéb kiegészítők mellett a Win Earbuds nevű vezeték nélküli fülhallgatót is a nagyérdemű elé tárják majd.
És akkor kanyarodjunk egy kicsit vissza a mobilokra: a szivárgások szerint a Honor Win 2 előlapjára 6,89 hüvelykes OLED kijelzőt cuppantanak, melynek rejtekében Snapdragon 8 Elite Gen 6 lapkakészlet teljesít szolgálatot. Az energiaforrás egy 10 000 mAh-nál méretesebb akkumulátor lesz.
A szóban forgó ugyan nem az erősebb az új Qualcomm chipsetek közül, de így is van benne bőven, hosszú évekre elegendő kraft. A beszámolók szerint a szerényebb képességű Win RT 2 a tabletben is dolgozó Snapdragon 8 Elite Gen 5 chippel lesz felszerelve, sejtésünk szerint – pláne az aktív hűtéssel kombinálva – szintén élvonalbeli teljesítményt várhatunk ettől a modelltől is.
Forrás: GSMArena


