A megújult Shazam

0

A legtöbben már ismerik a Shazam nevű alkalmazást, amely már szinte minden platformra elérhető, köztük androidra is. Az alkalmazás funkciója, illetve lényege a zene felismerés, és a minap kezdtem el boncolgatni hogy pontosan mire képes.

sh12sh13sh14

A ,,tagging” fül alatt, a hatalmas Shazam logót láthatjuk melynek megérintésével hozzákezdhetünk a zene felismertetéséhez. Mikor ez megtörtént, megkapjuk egy felugró képernyőben az adott zenét, ha az felismerte. Ezáltal megtudjuk a zene címét illetve az albumot és az előadót is. Ha lejjebb görgetünk, számos lehetőségünk van, ezek között az is, hogy Youtube-on megtekintsük videóval ellátva, vagy akár meg is vásárolhatjuk a Play Zenén keresztül. Ha netalán később szükségünk volna a zene címére és a további adataira, ezeket a ,,My Tags” fül alatt találhatjuk meg, és ugyanazokat az opciókat kiválaszthatjuk, melyekre a felismertetés után is lehetőségünk volt.

sh15 sh17 sh16

Most pedig jönnek a talán kevésbé hasznos, viszont érdekes képességei a programnak, mint például a ,,News” fülön elhelyezkedő Facebook vagy Google fiókkal való szinkronizálás. Itt ha megadjuk a Facebook-os bejelentkező adatainkat, akkor megoszthatjuk a zeneszámokat, melyeket felismertettünk, és nyomon követhetjük az ismerőseink aktivitását, persze csak azon ismerőseinknek, akik használják a programot. Az ,,explore” fülnél országonként a legtöbbször felismertetett zeneszámok listáját láthatjuk, melyekkel ugyanazokat az opciókat érhetjük el, mintha mi magunk ismertettük volna fel. A ,,chart” fülnél a világszerte legtöbbször felismertetett zenéket láthatjuk.

A program természetesen teljesen ingyen letölthető a Play Áruházból.

Az alkalmazásnak van egy prémium változata is, amely Shazam Encore néven fut. Ezt 1344 Ft ellenében vehetjük meg.

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

NapiDroid