A Samsung már dolgozik a Galaxy S8 szoftverén

0

A Sammobile bennfentes információi szerint a Samsung elkezdte fejleszteni új csúcsmobiljának, a Galaxy S8-nak a szoftverét.

Egyébként tavaly nagyjából hasonló időben kezdett el dolgozni a gyártó az S7 modellek szoftverén, azaz nem valószínű, hogy a szokásosnál hamarabb jelenne meg a Galaxy S8. A legfrissebb hírek szerint egész pontosan február 26-án lesz a bemutató.

Nyilván sok részletet még nem tudni az S8 szoftveréről, de minden bizonnyal Android 7.0-s vagy 7.1-es verziót kapunk, természetesen a Samsung új, Grace UX felületével. Az egyik érdekes újítás a Viv AI lesz, ami egy mesterséges intelligencián alapuló hangasszisztens. Ez tulajdonképpen az Apple-féle Siri “okosított” verziója lehet, hiszen a fejlesztő ugyanaz, csak a Samsung felvásárolta őket.

A Galaxy S8-ból két kiadásra számítunk, lesz 5.1 és 5.5 colos modell is. Míg az előbbi QHD, addig az utóbbi 4K kijelzőt kaphat, és nem kizárt, hogy mindkettő hajlított lesz.

Hardveres téren a Snapdragon 830 és az Exynos 8895 hajtja majd a készülékeket régiótól függően. Mindkét lapkát a Samsung gyártja 10 nm-es csíkszélességgel. Lehet hallani dupla hátlapi kameráról, de lehet, hogy ezt csak a nagyobb modell kapja majd meg.

forrás: Sammobile

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid