Így adj stock Android kinézetet a mobilodnak

1

Éreztétek már azt, hogy az androidos készüléketek kinézete egyszerűen nem passzol hozzátok? Hogy a gyártó által megálmodott, esetleg már korosodó dizájnra rég ráuntatok? Nos, ez velem már előfordult párszor, és ilyenkor nincs is jobb megoldás, mint néhány egyszerű app és beállítás segítségével átváltoztatni a készülék megjelenését, hogy úgy nézzen ki, mint egy stock Androidot futtató Nexus mobil, frissen, ropogósan, a Google kezei közül.

Elöljáróban megjegyezném, hogy ezen opciók nem hoznak teljes átalakulást. Ha a készülékünkön tegyük fel egy Android 4.1 Jelly Bean fut, sajnos nem tudjuk elérni ugyanazt a hatást, mint egy vadonatúj Lollipopos mobil esetében. Ha mégis szeretnénk gyökeres változást hozni, érdemes egy új ROM-ot telepíteni a készülékünkre (pl, CyanogenMod), mert ezek általában naprakészebb operációs rendszer verziókon alapszanak, valamint többféle testreszabási lehetőséget kínálnak, mint a mobilunkon futó gyári ROM-ok. Igaz telepítésükhöz rootolás szükséges, ami hozzá nem értő kezek által tönkreteheti a készüléket, illetve a garanciát is érvényteleníti.

A háttérkép

A legegyszerűbb mód a telefon megjelenésének megváltoztatására a háttérkép cseréje. Természetesen végtelen mennyiségű kép érhető el az interneten, de ha stock Android érzet a cél, csak egy választásunk lehet: a Material Design. A Google által megálmodott dizájnelv szeretett operációs rendszerünk 5.0-s verziójában debütált, és őszintén remélem, hogy egy ideig még velünk marad. Egyszerű formák, gyönyörű színek és minimalizmus jellemzi, amely rendkívül modern hatást nyújt. Ha szeretnénk igazán szép Material Design ihletésű háttérképeket telefonunknak, akkor a Tapettel nem lőhetünk mellé.

Az app véletlenszerűen generál sablonokat számunkra, amelyek egyikét egy érintéssel a háttérképünkké varázsolhatjuk. Az alkalmazásban egy jobbra irányuló húzással változtathatjuk meg a formákat, míg ha balra húzzuk az ujjunkat, akkor a színkombinációkat cserélgethetjük. A Tapet ingyenesen letölthető a Play Áruházból, azonban olyan funkciókért, mint egy adott szín- és formakombináció lájkolása vagy dislájkolása, netán preferált színek beállítása, már fizetnünk kell.

A launcher, vagyis az indítóalkalmazás

Aki valaha szerette volna testre szabni a mobilját, már biztosan találkozott különböző indítóalkalmazásokkal. Ezek az appok átszabják telefonunk kezdőlapját, alkalmazásindítóját, sőt, sok hasznos funkciót is hozzáadnak a készülékünkhöz. Nagy hibájuk viszont, hogy a legtöbb esetben csábító animációkat kínálnak, amelyek használata súlyosan csökkentheti az üzemidőt, hiszen sokszor optimalizálatlanok és energiaigényesek. Azonban teljesen más a helyzet a Google Asszisztens Indítóval (Google Now Launcher). Ahogy neve is mutatja, ez az alkalmazásindító egyenesen a Google Mountain View-i központjából érkezik, azaz a korábban felsorolt hibák egyike sem jellemző rá. Sőt, olyan egyszerű, minimalista és stock hatású, mint amilyet mi keresünk.

google now launcher

Van egy olyan funkciója is az appnak, ami kiemeli bármelyik közül: a Google Now (Google Asszisztens) elérése a kezdőképernyőről. Aki nem ismerné, ez a keresőóriás virtuális asszisztense. Folyamatosan információkkal szolgál időjárásról, hírekről, sporteredményekről, de automatikusan felajánlja a Google Maps segítségét, hogy haza navigáljon minket, vagy segítsen megtalálni a parkolni hagyott autónkat stb. Ezenkívül képesek vagyunk vele hangutasításokkal keresést indítani, felhívni ismerőseinket, esetleg emlékeztetőt beállítani, igaz, ezen funkciók magyarul nem érhetőek el, de az angol nyelvű beszédet tökéletesen felismeri. Paranoiásoknak viszont nem javasolt a használata, hiszen ha teljesen ki szeretnénk használni képességeit, akkor engedélyeznünk kell a folyamatos helymeghatározást és a mikrofon is állandóan “hallgatózik”.

Az ikoncsomag

Nos, a Google Now Launcher az ikonjainkat nem cseréli le, azonban ha igazán stock Android kinézetet szeretnénk adni készülékünknek, akkor érdemes egy Material Design ihletésű ikoncsomagot beszerezni. Itt azonban problémába ütközhetünk, ugyanis a Google Asszisztens Indító hivatalosan nem is támogatja a harmadik féltől származó ikoncsomagokat, de erre is van megoldás. Név szerint az Awesome Icons nevű applikáció. Ez az alkalmazás egyetlen dologra jó: felülírja a gyári ikonokat, ezáltal mindenféle ikoncsomagot letölthetünk, azok működni fognak a Google Asszisztens Indítóval is. Hátrány viszont, hogy egyesével kell beállítanunk minden egyes ikon esetében, hogy mire cseréljük le.

icoon pack

Ezután már kedvünkre válogathatunk az icon packok között, és találhatunk néhány igazán szép darabot is. Mivel a stock Android elérése a cél, most mellőzzük a színes, csicsás, cuki kis pandás csomagokat. Kitűnő Material Design ihletésű ikoncsomag a Lollydrop. Hátránya, hogy jelenleg csak 350 alkalmazást támogat, de ezekhez több, mint 1000-féle változatban érhetők el ikonok. Szintén csak ajánlani tudom a Moonshine válogatást, amely kicsit eltér ugyan a klasszikus Material Designtól, azonban játékosabb, színesebb ikonjai talán több felhasználó kegyeit elnyerik. Előnye, hogy a Lollydrophoz képest jóval több ikont támogat. Ugyan még csak béta verzióban van, de szintén Material Design ihletésű csomag a Polycon is, amely a későbbiekben egy igazán impozáns ikonpakká válhat. Az itt felsoroltak egyébként mind ingyenesek, egy kattintással letölthetők a Play Áruházból.

A billentyűzet

A billentyűzet megváltoztatása talán sok újdonságot nem ad a megjelenéshez, azonban a Google Billentyűzet használatát még senki sem bánta meg. Előnye, hogy rendelkezik automata javítás funkcióval, amely a gyári billentyűzetekkel ellentétben néha még működik is, és nem az lesz az első dolgunk, hogy azonnal kikapcsoljuk. Ezenkívül emoji támogatással is ellátták a készítői ezt a billentyűzetet, igaz, ez csak Android 4.4 vagy annál újabb verziót futtató telefonok esetében érhető el. Továbbá hangvezérléssel vagy gesztusokkal is írhatunk a Google Billentyűzeten, habár magyar nyelven ezek sem működnek. Ez mondjuk nem akadály egyeseknek, hiszen mindenki találkozott már azzal a személlyel, aki azért nem ír ékezeteket, mert nem támogatja a billentyűzete.

google keyboard

Ennek ellenére is nyugodtan letölthetitek a Google Billentyűzetet, hiszen egyszerű, letisztult dizájn és színek jellemzik, valamint könnyen átlátható, és tökéletesen kézre áll használat közben.

A kamera

A gyári kamera applikáció megváltoztatása a Google Fényképezőgépre már tényleg csak a legnagyobb stock Android fanboyok számára kötelező lépés, hiszen sokan nem is tudják, hogy a kamera applikációt is le lehet cserélni egy Androidos telefonon. Pedig könnyen megoldható ez is, és ezen apróságok adják operációs rendszerünk szépségét.

Google-Camera

A Google Fényképezőgépet ugyanazon dolgok jellemzik, mint az eddig felsorolt appok többségét: letisztult, egyszerű, sallangmentes, és működik. Ha először ránézünk az alkalmazásra, talán azt hinnénk, hogy a világ leggagyibb programját telepítettük, hiszen abszolút semmire nem képes. Nos, nagyobbat nem is tévedhetnénk. A Google Fényképezőgép ugyanis rengeteg funkcióval rendelkezik (pl fotók összeillesztése, Android Wear támogatás), de mégis pofon egyszerű a használata és stabilan működik.

Összegzés

Úgy gondolom, hogy a végére is értünk. Talán nem ez volt a legizgalmasabb cikk a Napidroidon, azonban hasznos segítség lehet azoknak, akik meg szeretnék változtatni a telefonjuk gyári kinézetét, de nem akarnak túl radikális lépéseket tenni ez ügyben. A stock Android érzést kínáló készüléketekkel pedig ti lehettek azok az arcok egy társaságban, akiket a telefonokkal kapcsolatos kérdésekben meg fognak kérdezni, hiszen láthatóan értetek hozzá, és még az ízlésetek is a toppon van. ;)

AndroidAuthority

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu egyik legújabb és legfiatalabb szerkesztője.

NapiDroid