Április végén debütál a CMF Phone 2 Pro

0

A Nothing a közelmúltban beharangozott egy új CMF márkás okostelefont, de túl sok részletet nem osztottak meg róla, csupán annyit, hogy fejlettebb kamerákkal érkezik. Most hivatalosan is bejelentették, hogy a mobil, amely a CMF Phone 2 Pro névre hallgat, április 28-án fog bemutatkozni.

Az okostelefon nem egyedül, hanem három vadonatúj vezeték nélküli fülhallgató társaságában lép majd a világot jelentő deszkákra. A fülesek a CMF Buds 2, a Buds 2a és a Buds 2 Plus neveket kapják, maga a bemutató pedig április 28-án, magyar idő szerint délután 15:00 órakor lesz.

A gyártó nem árult el semmit a készülék konkrét jellemzőiről, de a nem hivatalos források ismét a segítségünkre sietnek. Ezek úgy tudják, hogy az okostelefon 6,3 hüvelykes, 120 Hz-es OLED megjelenítővel lesz felvértezve, amelynek rejtekében MediaTek Dimensity 7400 lapkakészlet zakatolhat. A jelenlegi CMF Phone 1 6,67 hüvelykes kijelzővel bír, vagyis az új modell kompaktabb kialakítással érkezhet.

Ez már csak azért is érdekes, mert a gyártó alapítója, Carl Pei egyik korábbi közösségi médiaposztja szerint csak nagyon kevesen vásárolnak kompakt okostelefont, így aztán ezzel a méretkategóriával részükről nem igazán érdemes foglalkozni… A hardveres összetevőket egy 5000 mAh kapacitású akkumulátor láthatja el energiával, amely támogatja a 33 wattos töltést.

Korábban csak simán CMF Phone 2-ként hivatkoztak a készülékre, de a Pro utótag arra utal, hogy a mobil kamerái javulhatnak a jelenlegi modell gyenge pontjának tartott, duál modulos képrögzítő rendszeréhez képest, amelyben egy 50 és egy 2 megapixeles egység található.

A CMF Phone 2 Pro leleplezését az Egyesült Királyságban tartják, a mobil megtartja elődjének félig-meddig moduláris kialakítását, vagyis marad a levehető hátlap, ám a beharangozás szerint egy új kidolgozásra lehet számítani. Ez valamennyire nyitva hagyja annak lehetőségét, hogy egy standard CMF Phone 2 is befuthat valamikor.

Forrás: GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid