Frissen kiszivárgott értesülések szerint a Redmi Turbo 4 Pro hamarosan csatlakozik az alapmodellhez, amelyet még januárban mutattak be, és az első olyan okostelefon volt, amit MediaTek Dimensity 8400 lapkakészlettel szereltek fel. A Pro variáns esetében viszont már Snapdragon 8s Elite chipset végzi majd a számításokat, egy olyan lapka, amelyet még nem mutattak be hivatalosan.
Azt egyelőre nem tudni, hogy napra pontosan mikor leplezik le az új modellt, de erre valamikor a következő hónapban sor kerül. Legalábbis ezt állítják a témában járatosak. Azt is beszélik, hogy a Redmi Turbo 4 Pro egy 6,83 hüvelykes, 1,5K felbontású LTPO OLED megjelenítővel lesz felszerelve, amelyet ultranagy-frekvenciás PWM fényerőszabályzással és egyéb szemvédő funkciókkal is felvérteznek.
Az okostelefon egy, a kategóriáján belül igencsak méretes akkumulátorral érkezik, de a pontos kapacitást nem árulták el. Persze hallani már lehetett ezt-azt korábban, vannak források, amelyek 7500, mások 7000 mAh-s telepet emlegetnek. Amiben a bennfentesek megegyeznek, az az, hogy ezt a bizonyos akkumulátort 90 wattal lehet majd tölteni kábelen keresztül.
Arról is szót ejtettek, hogy a mobil hátlapjára nem kerül telefotó kamera, viszont kárpótolni fog bennünket az elsődleges képrögzítő egység, amely állítólag kiváló lesz, de hogy ez pontosan mit jelent, az egyelőre rejtély. Nemzetközi forgalmazással, illetve várható árral kapcsolatos információkat most még nem tettek közzé, de ahogyan közeledünk a Redmi Turbo 4 Pro leleplezéséhez, valószínűleg úgy kerül a birtokunkba egyre több részlet a készülékkel kapcsolatban.
Forrás: GSMArena