Tegnap bemutatták a Xiaomi Mi 11-et, ami a kínai gyártó legújabb csúcsmobilja, és nem mellesleg az első készülék a világon, amelyben Snapdragon 888 dolgozik. A telefonról…
Tegnap bemutatták a Xiaomi Mi 11-et, ami a kínai gyártó legújabb csúcsmobilja, és nem mellesleg az első készülék a világon, amelyben Snapdragon 888 dolgozik. A telefonról…
Már eddig is nagyon sok mindent lehetett tudni a Galaxy S21 modellekről, láthattunk már képeket, és a várható árak is kiderültek, most pedig hoztunk egy teljes…
Az év vége alkalmából számos toplista és válogatás készült okostelefonos témakörben, az alábbi 2020-as díjazottakat azonban mindenképpen érdemes megtekinteni, ugyanis nem akárki válogatta össze őket. Az…
Úgy látszik, a Google erőfeszítési lassan beérnek, ugyanis az Android 11 a korábbi verziókhoz képest gyorsabban terjed, legalábbis az eddigi adatok alapján. A Google nemrég bejelentette,…
A Xiaomi végre hivatalosan is bemutatta új csúcsmobilját, a Xiaomi Mi 11-et, ami elsőként kapta meg a bivalyerős Snapdragon 888 processzort, de más téren sem kell szégyenkeznie…
A Huawei nemrég útjára indította a telefonokra szánt Harmony OS 2.0-nak a béta verzióját, amiről eddig azt hittük, hogy egy teljesen új, saját fejlesztésű rendszert takar,…
A Xiaomi eddig meglehetősen bőkezűen bánt a tartozékokkal, éppen ezért meglepő a vállalat vezetőjének nemrégiben közzétett nyilatkozata: ők is haladnak a korral, és környezetvédelmi okok miatt…
A Samsung a korábbi évekhez képest idén sokkal jobban viszonyul a frissítésekhez, egész gyorsan megindították az Android 11-re épülő One UI 3 felület kiadását, és már…
A Google kiadott egy friss toplistát azokról a műszaki cikkekről, amikre a legtöbben kerestek 2020-ban a magyar felhasználók. Túl sok meglepetés nem lesz, de azért így…
Pár hónapja elég nagy port kavart, amikor kiderült, hogy valóban töltő nélkül jönnek az új iPhone 12 modellek, és emiatt több gyártó is beszólt az Apple-nek,…