Bár az 5G hálózatok jelentős mértékű elterjedésére még éveket kell várnunk, az egyik nagy gyártó már bejelentette, hogy egy éven belül terveznek olyan telefont piacra dobni,…
Bár az 5G hálózatok jelentős mértékű elterjedésére még éveket kell várnunk, az egyik nagy gyártó már bejelentette, hogy egy éven belül terveznek olyan telefont piacra dobni,…
A Huawei még 2016-ban indított pereket a Samsung ellen az Egyesült Államokban és Kínában, mert állítólag jogtalanul használja fel a dél-korai gyártó néhány levédetett technológiájukat. Most…
Az egyik ismert androidos tech oldal szétkapta a YouTube alkalmazás legújabb telepítőjét, és három friss, rejtett funkciót is találtak, amelyek mindegyike elég hasznosnak tűnik. Az első…
A Nokia a tavalyi évhez hasonlóan számos új mobillal készül 2018-ban is, és ezek egyike lesz a Nokia 1, amelyről már lehet sejteni néhány dolgot. A…
Hamarosan bemutatkozhat az LG új zászlóshajója, az LG G7, amelyről most kiszivárgott egy állítólagos kép. Az alábbi renderképen a forrás szerint az LG G7 dizájnja látható.…
Nemrég ért véget a CES expó, amelyen rengeteg technológiai újításról rántották le a leplet. Azonban nem mindent mutattak meg a nagyközönségnek, a Samsung régóta várt hajlítható…
A Google ismételten kiadta a legfrissebb adatokat az Android verziók aktuális megoszlásáról, így kiderült, hogy hogyan állnak a különböző frissítések. Kezdjük is az Oreóval, ami ugyebár…
Kiszivárgott egy állítólagos fotó a Samsung Galaxy S9 dobozáról, amelyen érdekes részletek olvashatók többek között a csúcsmobil megújult kamerájáról. A Galaxy S9 egy 5.8 colos, QHD+…
Mark Zuckerberg újévi fogadalma az volt, hogy “megjavítja” a Facebookot, és most részletesen is elárulta, hogy pontosan mit ért ez alatt. Komoly változások lesznek, az biztos!…
A Samsung kiadta a Galaxy S8 modellek Android 8.0 Oreo frissítésének utolsó bétáját, így már a végleges szoftverre sem kell sokat várni. A legújabb béta már…