Egy friss jelentés szerint szinte bármilyen Bluetooth-t használó eszközbe könnyedén be lehet törni, és ehhez semmilyen felhasználói interakció nem szükséges az áldozat részéről. Védekezni egyféleképpen lehet. Az…
Egy friss jelentés szerint szinte bármilyen Bluetooth-t használó eszközbe könnyedén be lehet törni, és ehhez semmilyen felhasználói interakció nem szükséges az áldozat részéről. Védekezni egyféleképpen lehet. Az…
Már több forrás is megerősítette, hogy hamarosan egy újabb Nokia csúcsmobil jön, ami Nokia 9 néven kerül majd forgalomba, és már meg is érkeztek az első állítólagos…
Nagyjából egy hete számoltunk be arról, hogy a Samsung elkezdett dolgozni a Galaxy S8 modellek Android 8.0 Oreo frissítésén, és már fel is tűnt egy készülék az…
Bár nem olyan látványos módon, mint mondjuk a Facebook, de a Gmail is folyamatosan kapja a frissítéseket, és most egy olyan lehetőséggel bővül, amit nem is értünk,…
A múlt hónapban debütált Samsung Galaxy Note 8 kétségtelenül egy remek készülék lett, és kifejezetten drága is, ám ez nem mindenkit akadályoz meg abban, hogy komolyabb fizikai behatásokkal tegye…
Nem kevesebb, mint 20 éve regisztrálták be a Google.com domain nevet, amelyen ma a világ leglátogatottabb weboldala, a Google kereső működik. Bár a vállalatot 1998. szeptemberében…
A Sony bemutatott néhány új készüléket az IFA kiállításon pár hete (ZX1, XZ1 Compact és XA1 Plus), hamarosan azonban egy újabb mobillal állhatnak elő, ami hatalmas…
Az új Apple telefonok, vagyis az iPhone 8, 8 Plus és X egyaránt képesek 4K felbontásban 60 FPS-sel videót felvenni. A Note 8-ba ez nem került…
Egyre bővül a Nokia kínálata, legutóbb a Nokia 8 csúcsmodell érkezett, hamarosan pedig egy új belépőszintű telefont kapunk Nokia 2 néven. Nemrég kiszivárgott pár sajtókép a…
Mától megvásárolható a Samsung Galaxy Note 8 a világ 42 országában, köztük Magyarországon is. A Note 8 bár sokban hasonlít a Galaxy S8+-ra, azért van pár…