A OnePlus Open 2-vel kapcsolatos értesülések és szivárgások lassan már olyanok, mint egy szappanopera. Az egyik bennfentes szerint hamarosan megjelenik, egy másik szerint majd csak valamikor…
A OnePlus Open 2-vel kapcsolatos értesülések és szivárgások lassan már olyanok, mint egy szappanopera. Az egyik bennfentes szerint hamarosan megjelenik, egy másik szerint majd csak valamikor…
A Las Vegas-i Consumer Electronics Show-n az Asus is képviseltette magát egy rakat új termékkel. A tajvani gyártó azonban nem lőtte el az összes puskaporát a kiállításon:…
Nem sokkal azt követően, hogy az Android 15 megjelent, a Sony az elsők között frissítette az Xperia 1 VI-ot. A japán gyártó most a 2023-as csúcsmodellt…
A tavaly leleplezett Xiaomi 15 széria még nem teljes, hiányzik a harmadik modell, a Xiaomi 15 Ultra. Most egy új szóbeszéd tisztázza, hogy mikor számíthatunk a…
Már egy ideje nyílt titok, hogy készül a Samsung Galaxy A56, amelynek nemrég kiszivárogtak a főbb jellemzői, illetve a várható árazása. A közelmúltban egy tanúsítványi dokumentum…
Látszik, hogy a kínai gyártóknál elindult egy olyan trend, hogy bemutatják a zászlóshajó szériáikat, majd az igazi nagyágyú leleplezését későbbre halasztják. Egyelőre még várat magára a…
Hosszú éveken át a Samsung Galaxy Note készülékek, majd később a Galaxy S Ultra modellek ikonikus kiegészítője volt az S Pen stylus. Ez egy olyan egyedi…
A OnePlus Ace termékvonal jelenleg két készülékből áll: az alapmodell mellett a Pro variáns erősíti a sorozatot. Friss hírek szerint érkezik még az Ace 5V elnevezésű…
A Xiaomi szeptember végén mutatta be a Redmi Note 14 szériát Kínában, majd a készülékek decemberben Indiát is meghódították. Az újdonságok most végre itt vannak az…
A Xiaomi végre elhozta a nemzetközi színtérre a Redmi Note 14-et, egy hónappal azután, hogy a telefont Indiában piacra dobta. A készülék hardver tekintetében ugyanazt hozza,…