Egyes gyártók már elkezdték kiszórni a saját Android 15 frissítéseiket, de a Samsung lemaradni látszik a konkurenciától. A dél-koreai cég még az Android 15-en alapuló One…
Egyes gyártók már elkezdték kiszórni a saját Android 15 frissítéseiket, de a Samsung lemaradni látszik a konkurenciától. A dél-koreai cég még az Android 15-en alapuló One…
November 27-én mutatják be a Redmi K80 okostelefonokat, de a mobilok mellett viselhető eszközöket is leleplez a Xiaomihoz tartozó márka. Hivatalosan is bejelentették, hogy érkezik a…
Korábban nyílt titok volt, hogy a Blizzard egy okostelefonokra szánt World of Warcraft verziót fejlesztett, de a projektet később, 2022-ben leállították. Most ismét arról hallani, hogy…
A Redmi márka idén tölti be 11. életévét, és ezt egyebek mellett egy új emblémával ünnepli meg, amely vörös színben pompázik, és csupa nagybetűből áll. Emellett…
Már egy ideje hallani arról, hogy a Samsung megfizethetőbb formában is szeretné piacra dobni hajlítható okostelefonjait. Ezek a pénztárcabarátabb készülékek a Fan Edition sorozat részeként debütálnának,…
Nem feltétlenül szükségszerű, hogy évről évre dráguljanak az okostelefonok, sokszor előfordul, hogy egy adott készülék nagyjából annyiba kerül, mint az egy évvel korábbi elődje. A Galaxy…
Az IDC elemzőcég összeállított egy jelentést, amely a globális táblagéppiac harmadik negyedévi eredményeit veszi górcső alá. A vizsgált időszak alatt a szegmens 20,4%-kal gyarapodott, és összesen…
Hivatalosan is bejelentették a tavalyi Nubia Z60 Ultra utódját, amely vadonatúj hardverrel, fényesebb megjelenítővel és frissített kamerákkal debütált. A Nubia Z70 Ultra nem csupán a kínai…
A OnePlus kínálatában jelenleg nincs flip kialakítású hajlítható képernyős készülék, de a legfrissebb értesülések szerint a várhatóan V Flip névre hallgató mobil létezik a színfalak mögött,…
A ZTE vadonatúj középkategóriás készülékkel gyarapította nemrég a kínálatát. Üdvözöljük a Blade V70-et! Az okostelefon a gyártó nemzetközi weboldalán tűnt fel, így a globális értékesítés nem…