Minden túlzás nélkül nevezhető zászlóshajó-gyilkosnak a nemrég bejelentett Redmi Turbo 4 Pro. Ez az első olyan készülék, amely Snapdragon 8s Gen 4 lapkakészlettel van felszerelve, de…
Minden túlzás nélkül nevezhető zászlóshajó-gyilkosnak a nemrég bejelentett Redmi Turbo 4 Pro. Ez az első olyan készülék, amely Snapdragon 8s Gen 4 lapkakészlettel van felszerelve, de…
Tavaly októberben debütált a Samsung Galaxy S24 FE, vagyis sejtésünk szerint van még pár hónap, míg az utódot hivatalosan is bejelentik. Mivel a készülék fejlesztése már…
A rengeteg szóbeszéd és szivárogtatás után végre itt a OnePlus 13T. Az okostelefon a jelenlegi trendekhez képest egészen kompakt kialakítással, hatalmas akkumulátorral és csúcskategóriás hardverrel igyekszik…
A Samsung Galaxy Tab S10 széria két óriási újítással érkezett. Az egyik az volt, hogy felszámolták azalapmodellt, így csak két készülékből áll a jelenlegi termékcsalád, a…
Tavaly májusban jelentették be a Sony Xperia 1 VI-ot, ami azt jelenti, hogy a következő generáció hamarosan befuthat. Ezt igazolja az is, hogy az Xperia 1…
A Honor vadonatúj csúcsmobillal bővítette termékkínálatát, megérkezett a GT Pro modell. Az okostelefon emelt órajelű Snapdragon 8 Elite lapkakészlettel, három 50 megapixeles hátlapi kamerával és 7200…
Tudtuk, hogy ez meg fog történni, de az HBO streamingplatformja, a Max mostantól szigorúbban fellép a jelszómegosztás ellen. Azoknak, akiknek előfizetése van a felületre, mostantól „Extra…
Habár a Google folyamatosan fejleszti az Android rendszer akkumulátorkímélő funkcióit, továbbra is gyakori probléma, hogy egyes appok a háttérben indokolatlanul merítik a telefont. A keresőóriás a…
A csúcskategóriás Vivo X200 Ultrán és az első Dimensity 9400 chipsettel szerelt táblagépen, a Vivo Pad 5 Prón kívül a kínai gyártó még egy megfizethetőbb tabletet,…
Befutott az első táblagép MediaTek Dimensity 9400 lapkakészlettel, amely – bár van már egy újabb, 9400+ modell is a piacon – továbbra is az egyik legerősebb…