Az Android csúcsmobilok többsége, köztük a Galaxy S modellek már egy ideje minimum 12 GB RAM-mal jelennek meg, ha pedig valaki többet szeretne, akkor általában elérhetők nagyobb kiszerelések is. Az Apple ezen a téren le volt maradva egy kicsit, jövőre azonban felzárkózhatnak az iPhone 18-cal.
Már nem igazán találni Android rendszerű zászlóshajót 12 GB-nál kevesebb RAM-mal, a Samsung esetében például már a Galaxy S25-nél és a Galaxy S26-nál is ez volt a minimum. Eközben az iPhone 16-ot és az iPhone 17-et is még 8 GB RAM-mal szerelték.
A hírek szerint az Apple is úgy döntött, hogy előre lépnek memória terén, de mivel idén megvariálják kicsit a menetrendet, az alap iPhone 18 megjelenése a következő év elejére csúszik, vagyis nagyjából egy időben jöhet a Galaxy S27 szériával. Nagyon úgy néz ki, hogy a következő “alap” iPhone megkapja a 12 GB RAM-ot, vagyis felzárkózik az almás vállalat a konkurenciához.
Az Apple egyébként nem feltétlenül azért növeli a telefonjai memóriáját, mert a 8 GB kevés lenne a rendszer gyors alapvető működéséhez, de a mesterséges intelligencia funkciók terjedése miatt szükség lehet a több RAM-ra, így kénytelen meglépni ezt a gyártó, annak ellenére is, hogy épp az egekbe szöktek a memóriaárak.
