Bemutatkozott a háromfelé hajtható Huawei Mate XTs

0

Miközben még egyik másik gyártó sem villantott ilyen készüléket, a Huawei már a második háromfelé hajtható mobilját dobja piacra. Megérkezett a Huawei Mate XTs, ami alapvetően az elődjére épül, de azért akadnak kisebb-nagyobb fejlesztések, miközben az ára nem változott.

A Huawei Mate XTs pont ugyanúgy néz ki, mint a tavalyi modell, a dizájn tehát nem frissült, de az új készülék fehérben és lilában is kapható lesz.

A hajlítható panel ugyanúgy 10,2 colos teljesen kinyitva, ez továbbra is egy 3K felbontású LTPO OLED megoldás 90 Hz-es képfrissítéssel és 1800 nites csúcsfényerővel. A képarány ilyenkor 16:11, és adott a stylus támogatás is.

A kijelző egyik felét behajtva egy 7,9 colos megjelenítőt kapunk, teljesen összezárva a készüléket pedig 6,4 col lesz a képátló, ilyenkor simán használható akár egy kézzel is.

Az eszköz továbbra is nagyon vékony, kinyitva mindössze 3,8 mm-es, összehajtva pedig 12,8 mm, és 298 grammot nyom a mérlegen.

A kamerarendszerben tetten érhető némi fejlesztés, az ultraszéles látószögű kamera immáron egy 40 MP-es szenzort kapott, ehhez pedig továbbra is egy 50 MP-es, változtatható rekeszértékű (f/1,4 – f/4,0) fő kamera és egy 12 MP-es periszkópos telefotó (125 mm) egység tartozik.

A másik újítás a Kirin 9020 chipset, ami az előd Kirin 9010-es processzorát váltja, és a gyártó szerint ez 36%-os teljesítménynövekedést jelent. A telefon összes változatában 16 GB RAM található, a tárhely pedig akár 1 TB is lehet.

Szoftveres téren HarmonyOS 5.1-et kapunk, az akkumulátor pedig maradt 5600 mAh-s, és 66 W-tal lehet tölteni vezetéken keresztül, de támogatja az 50 W-os vezeték nélküli és a 7,5 W-os fordított vezeték nélküli töltést is.

A Huawei Mate XTs legkisebb, 16+256 GB-os kiszerelése Kínában 17 990 jüanba kerül, ami átszámítva durván 850 ezer Ft, a kiszállítás szeptember 12-én indul. Nemzetközi megjelenésről egyelőre sajnos nincs hír.

Via GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid