A BlackBerry mobilok fénykorát idézi a fizikai billentyűzettel szerelt Unihertz Titan 2

0

Az Unihertz elindított egy közösségi finanszírozási kampányt, amelynek gyümölcse a 2014-es BlackBerry Passport ikonikus formavilágát idéző Titan 2 okostelefon lesz. A fizikai QWERTY-billentyűzettel és négyzet alakú megjelenítővel szerelt mobil megfelel majd a modern idők elvárásainak, köszönhetően az 5G modemnek, a telefotó modullal kiegészített kamerarendszernek, és néhány további specifikációnak.

Az Unihertznek nem ez az első ilyen jellegű próbálkozása, a Titan mobilok első generációja 2019-ben debütált, és most az utódot a Kickstarteren keresztül próbálják a fizikai billentyűzetes telefonok iránt rajongók bevonásával megvalósítani. A készülék szinte minden ízében a BlackBerry Passportot idézi, megtartva annak jellegzetes, 4,5 hüvelykes, négyzet alakú megjelenítőjét, amelyen 1440 x 1440 pixel sorakozik.

A telefonon természetesen fizikai, háttérvilágítással is ellátott QWERTY-billentyűzet található, viszont a legfontosabb újítás mind az elődhöz, mind az inspirációt adó modellhez képest az 5G modem, illetve a hátlapi másodlagos képernyő. Ez utóbbi 2 hüvelykes képátlóval rendelkezik.

Az Unihertz Titan 2 Android 15 operációs rendszerrel kezdi pályafutását. Az okostelefon hátoldalán egy 50 megapixeles elsődleges kamera és egy új, 3,4x-es optikai zoomra képes, 8 megapixeles telefotó modul található, míg az előlapra 32 megapixeles szelfikamerát szerelnek.

Az energiaellátást egy 5500 mAh kapacitású akkumulátor biztosítja, amely támogatja a 33 wattos töltést. Az okostelefon mindezek mellett olyan modern funkciókat is felkínál, mint az NFC, az infraport, támogatni fogja két hálózati kártya egyidejű behelyezését, illetve lehetővé teszi az ujjlenyomattal és arccal történő feloldást is. Az újdonság meghajtásáról MediaTek Dimensity 7300 lapkakészlet fog gondoskodni, amely mellé 12 GB operatív memória és 512 GB háttértár kerül az összeszerelés során.

Az Unihertz Titan 2 sikeresnek mondható, már ami a közösségi finanszírozási kampányt illeti, mivel a kitűzött 100 ezer dolláros célt már messze túlszárnyalva több, mint 837 ezer dollárt sikerült összekalapolni nagyjából 3000 támogatótól. A kampány keretében az okostelefon kedvezményes áron, mindössze 269 dollárért rendelhető elő. Kérdés már csak az, hogy a nosztalgia vezérli-e az érdeklődőket, vagy tényleg lenne igény manapság is fizikai billentyűzettel szerelt okostelefonokra.

Forrás: PhoneArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid