Blackview BV8000 Pro teszt – A profi túlélő

0

A Blackview páncélosát lehet ütni-verni, vízbe dobni, szélsőséges időjárási körülmények között használni, és ezekért cserébe nagyon kevés kompromisszumot kell kötnünk.

Bevezető, doboz, tartozékok

A BV8000 Pro nem a most trendi, kilóg a dupla kamera a hátlapból, összetörök, ha csúnyán rám nézel, estére úgyis töltened kell, kategória játékosa. Minden bizonnyal nem is ezekkel a fentebb írt tulajdonsággal fogja meghódítani a vásárlókat a Blackview. Ezzel szemben, lehet ütni-verni, vízbe dobni, a por-, víz-, ütésálló és extrém hőmérsékleten is működőképes IP68-as minősítéssel rendelkező telefont.

A 2013-ban alapított gyártó BV sorozatába tartozó telefonok az úgynevezett “rugged smartphone” kategóriába tartoznak, vagyis olyan megerősített kialakítással rendelkeznek, melynek köszönhetően nagyon jól bírják a szélsőséges körülményeket. A legtöbb felhasználónak nincs szüksége strapabíró telefonra, ezért a piaci kínálat is igen szűkös. A Blackview BV8000 Pro az extrém sportolóknak, ipari körülmények között dolgozóknak, vadászoknak, horgászoknak, egyszóval azoknak készül, akik nem akarnak, vagy nem tudnak vigyázni megbízható digitális társukra.

A telefon egy a gyártótól megszokott, fehér színű, lapos papírdobozban érkezett, valószínűleg azért mert komolyabb raktárkészlettel rendelkeznek ebből az egyen csomagoló anyagból.

A doboz tartalma teljes, a kiegészítőkkel nem fukarkodtak Shenzhenben. Kapunk egy gyorstöltésre képes 2 amperes töltőfejet, egy Type-C USB kábelt, egy USB Type-C – microUSB adaptert, OTG adaptert, agybadugós, mikrofonos, sztereó headsetet, kijelzővédő fóliát – amelyből gyárilag is van egy az előlapon –, mini kereszthornyú csavarhúzót és tartalék csavarokat a SIM és microSD kártya takarólemezéhez, valamint egy kis papír alapú olvasnivalót.

Külső, kijelző

Első ránézésre látszik, ezt a telefont kültéri használatra tervezték, mellyel abszolút nem kell kesztyűs kézzel bánnunk. A csavarokkal rögzített készülékház és a gumival borított szélek is azt mutatják, hogy itt bizony nem a kecsességé a főszerep. A 156,2 × 79,2 × 13,2 milliméteres méretek és 225 grammos tömeg is ezt támasztja alá.

Az 5 hüvelykes, 1920×1080 pixel felbontású, Sharp IGZO IPS kijelzőt Gorilla Glass 3 üveg védi. A 441 ppi képpontsűrűségű, remek fényerejű panelnek a láthatósági szögei szélesek, ahogyan azt egy mostoha körülmények elviselésére tervezett mobiltól el is várhatjuk. A MiraVision képminőség-javító technológia segítségével a megjelenítést széles keretek között finomhangolhatjuk.

Alapvetően két szabványt használnak a strapatelefonok ellenálló képességének a meghatározására. A Bemeneti Védelem (Ingress Protection), vagyis az IP jelölés, amelyből a mobil a legmagasabb, IP68-as minősítést kapta, tehát a készülék a lehetséges legnagyobb mértékben por- és vízálló. Az előlap alsó részén az erre utaló feliratot nehéz lenne nem észrevenni. A második vizsgálati procedúra az eszközt érő természetes és mesterséges hatások következményeit határozza meg, amelyet MIL-STD 810 szabványként jelölnek. A vizsgálat meglehetősen bonyolult, de a lényege, hogy extrém mechanikai hatások és hőmérsékleti viszonyok között tesztelik az eszközöket. Hivatalosan nincs ilyen minősítése a BV8000-nek, de a gyártó által készített videó (egy a sok közül), ad némi betekintést arról, hogy mire is képes a készülék.

A készülék háza, amelyre inkább a páncélzat szó illik, nagyon erős műanyagból készült, mindkét hosszanti oldalon fém merevítéssel, melyet négy-négy csavarral rögzítettek. Az előlapon a szokásos szenzorok mellett, a háromszínű, személyre szabható értesítési LED megléte örömteli. A kijelző alatt található, háttérvilágítással rendelkező, kapacitív érintőgombok sokkal jobban illenek egy ilyen mobilhoz, mint a szoftveres androidos vezérlőgombok. Nagyon ritkán, de néha előfordult, hogy a vissza gomb nem érzékelt, ami szoftveres hiba. A gyártó hivatalos fórumán már jelezve lett ez ügyben, hamarosan orvosolják a hibát.

Baloldalra kerültek a hangerőszabályzók, valamint a PTT (Push-to-talk) gomb, melynek nyomva tartásával vészívást indíthatunk, ha nem tudunk telefonálni, plusz üzenetben még a GPS koordinátáinkat is elküldi az előre beállított számra. Az SOS hívás komoly dolog, soha ne legyen rá szükségünk. A PTT, amely csak külön alkalmazás, például a Zello PTT Walkie Talkie letöltése után használható, nem túl elterjedt. A BV8000 jobb oldalán fentre került a bekapcsológomb, az alsó részre pedig a dedikált kamera gomb. A kettő között, nem túl szerencsés helyen az ujjlenyomat-szenzor dolgozik magas találati aránnyal. A telefont nem irodai, inkább műhely körülmények közé szánták, ezért koszos, vizes ujjal is próbáltam a feloldást, ami ez esetben nem működött.

A telefon felső élén elhelyezett 3,5 mm-es jack csatlakozó és a lent található USB Type-C port közös tulajdonsága azon kívül, hogy az átlagosnál mélyebben ülnek, az hogy nem kaptak gumírozott védőborítást. Két dologra figyeljünk oda ezért. Vízből való kivétel után nem szerencsés töltőre rakni a telefont, vagy a fülest csatlakoztatni! Csak a gyári, vagy olyan USB Type C, illetve fülhallgató használható, amelynek az átlagosnál hosszabb a csatlakozója!

Az érdes, kereszthálós felületű hátlapon a csavaroké a főszerep. A Blackview feliratú takarólemez lecsavarozása után férhetünk hozzá a két darab nanoSIM és a mellette lévő microSD kártya foglalatához. A hangszórót védő két csavarral rögzített fémlemez, szintén jót tesz az összképnek. A kamera mellett elhelyezett LED villanó komoly fényerővel rendelkezik, elsődleges feladatát, ami a strapatelefon esetében a zseblámpa funkció, tökéletesen ellátja.

Hardver, szoftver

A teljesítményért a Blackview páncélosában a MediaTek Helio P25-ös lapkakészlete a felelős. A nyolcmagos processzorban négy Cortex-A53 mag 2,39 gigahertzen és szintén négy Cortex-A53 mag 1,69 gigahertzen ketyeg. Az ARM Mali-T880-as grafikus gyorsító a nagyobb felbontású kijelzővel szerelt telefonokkal is jó viszonyban van, így a megjelenítő meghajtása gyerekjáték a számára. Rendszermemóriából 6 gigabájt LPDDR4 típusú RAM található a fedélzeten, a belső tárhely pedig 64 gigabájt. A tárhely a SIM foglalat feláldozása nélkül tovább bővíthető, 256 gigabájtos microSD kártyával is megbirkózik a BV8000 Pro.

Szoftver tekintetében az Android 7.0 Nougat áll rendelkezésre, ám hamarosan jönni fog az Oreo frissítés is. Bekapcsolás után érkezett három OTA update, majd egy héttel később a negyedik is, de sajnos az androidos biztonsági csomagot nem aktualizálták. Szinte teljes egészében gyári Android rendszert kapunk, módosított ikonkészlettel, alkalmazásmenü és felesleges dolgok nélkül, amik csak hátráltatnák a rendszer működését.

A hardver bőséges erőtartalékkal rendelkezik, ezért a mindennapi használat során nem kell megakadások miatt idegeskedni, minden program azonnal megnyílik, nincs egy pillanatnyi késlekedés sem.

A pluszban beépített okosságok listája bőséges, ezeket a Smart Assistant menüpont alá csoportosították. Van itt minden, mint a jó boltban, csak a nyelvi csomag maradt ki. A kedvenceim a LED értesítések beállítása (LED Notification), a hangerő gombokkal való ébresztés (Volume Key wake up), a kék fény szűrő (Eye protection) és az egykezes mód (One hand mode). A duplakoppos ébresztés, valamint alkalmazások hálózati hozzáférésének szabályozása (Network Access Control) és a QR kód olvasó szintén hasznos extra.

Kamerák, multimédia

A BV8000 Pro nem egy divat telefon, ezért a hátlapra szerencsére csak egy, de nagyon jól működő kamera került. Az f/2.0 apertúrájú, 16 megapixeles Samsung S5K3P3 szenzor a villámgyors PDAF-autofókusszal kiegészítve átlagon felül teljesít. Nem maradt el az előlapi szenzor sem, ami 8 megapixelen lövi a szelfiket. Videofelvétel legfeljebb Full HD felbontásban készíthető 30 FPS-el, átlagos kép- és hangminőséggel. A tesztképek automata módban, alapbeállításokkal készültek.

A fényképek teljes felbontásban itt láthatóak.

Jó fényviszonyok között, fotós képességek tekintetében, a Blackview az élmezőnybe sem vallana szégyent a strapabíró okostelefonok között. A dinamikatartomány, a vonalélesség és részletek rendben vannak, még a távolabbi tárgyakkal is egész jól megküzd az algoritmus. Meglepő, de mindenképpen örömteli, hogy éjszaka is vállalható felvételek lőhetők.

A kameraszoftver nincs túlbonyolítva, minden van, amire a mindennapokban szükség lehet: panoráma, HDR, arcszépség mód, professzionális mód, bár a Camera2 API támogatás kimaradt, így a manuális állítási lehetőségek korlátozottak.

Gyárilag a Play Zene vagy a veterán AOSP alapú Zene alkalmazás szolgál a zenék lejátszására. A multimédiás hangszóró zenei minőség terén középszerű teljesítményre képes, az integrált NXP Smart PA audio chipset ellenére is. A maximális hangerő azonban félelmetes, soha nem hallottam még ilyen brutálisan hangos telefont. Van RDS-információk megjelenítésére képes FM-rádió is, amely működni csak headset csatlakoztatása után fog.

Adatkommunikáció, üzemidő, végszó

A Blackview BV8000 Pro két nanoSIM-et tud fogadni, mindkét kártya 4G képes, a beszélgetések, melyeket akár rögzíthetünk is, mindkét oldalon jól érthetők és hallhatók.

Adatkommunikációs képességek tekintetében minden adatott a boldogsághoz. Nem maradt ki egyetlen hazai frekvencia sem, így a B20-as 800 MHz-es LTE sáv, valamint a VoLTE technológia is támogatott. A kétcsatornás Wi-Fi átlag feletti érzékenységgel rendelkezik. Bluetooth kapcsolaton keresztül, a több órás zenehallgatás minden esetben problémamentes volt. Szenzorokból sem szenved hiányt a készülék, van NFC is, infra azonban nincs. Autós navigáció során a készülék csillagos ötösre vizsgázott, a pozíciószerzés gyorsan megtörtént, a jelet utána végig stabilan tartotta.

A hátlap alatt található, 4180 mAh kapacitású Lithium-Polymer akkumulátor két napos üzemidőt biztosított, átlagosan 5 óra bekapcsolt kijelzővel. Kétórányi YouTube videónézés alatt 23%-ot merült a telefon. Energiával feltölteni 20-ról 100%-ra,147 perc alatt lehetett, a MediaTek Pump Express technológiáját támogató gyári töltőfejjel.

Mit kapunk a pénzünkért?

A Blackview BV8000 Pro most EU raktárból (G-W-5) is megvásárolható, így nem lesz további járulékos (ÁFA) fizetnivalónk. A szállítási költséggel megnövelt ár így kb. 256 dollár, ami nagyjából 64 ezer Ft-ra jön ki.

Neked hogy tetszik az Blackview BV8000 Pro?

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Kastély Béla

A jövő mindig attól függ, hogy mit teszünk meg a jelenben.

NapiDroid