Bréking: valódi üveg lesz a Samsung új hajlítható mobiljának kijelzőjén!

0

Idén betörtek a köztudatba a hajlítható kijelzős telefonok, ám egyelőre nem túl praktikus megoldások születtek, hiszen ki akarna olyan 6-700 ezer Ft-os készüléket, amelynek könnyen karcolódó, körömmel is benyomható képernyője van. Szerencsére fejlődnek a technológiák, és a Samsung következő ilyen mobilja már valamival strapabíróbb lehet.

Az üveg alapesetben nem hajlik, vagy legfeljebb minimális mértékben, ezért a vetélytársaihoz hasonlóan a Galaxy Fold képernyője is műanyag bevonatot kapott. Így a flexibilitás adott, de ott a sérülékenység problémája, amit nem egyszerű kiküszöbölni. Persze már javában folynak a fejlesztések, több vállalat is dolgozik a hajlítható üvegen, amire nagy szüksége lenne az iparnak. A Samsung állítólag már le is csapott egy ilyen technológiára, ami UTG (Ultra Thin Glass) névre hallgat, és most egy ismert kiszivárogtató azt írta Twitteren, hogy a Galaxy Fold 2 ilyen megoldással érkezik.

A Samsung következő hajlítható telefonja lehet az első, amelynek a kijelzőjét műanyag helyett ultravékony, flexibilis üveg védi. Emiatt nem csak a karcokkal szemben lesz ellenállóbb a megjelenítő, de simább, egyenesebb felület jön létre, kevesebb lesz rajta a “gyűrődés”.

A Samsung Galaxy Fold 2 (már ha ez lesz a végleges neve) bemutatójára februárban lehet számítani, az eddigi hírek szerint a Galaxy S11 mobilokkal együtt leplezik majd le az újdonságot. A készülék a Note 10 mobilokhoz hasonló Infinity-O megoldással, vagyis lyukas kijelzővel érkezik, és egy olyan kialakítást kap, ami a régi kagylótelefonokat idézi. Összehajtva nagyon kompakt lesz, szétnyitva pedig egy extra hosszú megjelenítő látszik majd. Az ár pedig viszonylag kedvező lehet, az első generációs Fold árának feléről, vagyis durván 1000 dolláról szólnak a pletykák.

Forrás

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid