A Samsung a Galaxy A55 után a Galaxy S24 FE-n is megkezdte az Android 16-on alapuló One UI 8 belsős tesztelését. A nemrég felfedezett teszt-firmware arra…
A Samsung a Galaxy A55 után a Galaxy S24 FE-n is megkezdte az Android 16-on alapuló One UI 8 belsős tesztelését. A nemrég felfedezett teszt-firmware arra…
Nem indult éppen zökkenőmentesen a frissítés a Samsungnál, hiszen alapból is rengeteget késett az új rendszer, aztán pedig bizonyos hibák miatt le kellett állítani a folyamatot.…
A múlt héten leplezték le a Samsung Galaxy S24 FE-t. Az idei modell méretesebb megjelenítővel, új lapkakészlettel és nagyobb gőzkamrás hűtéssel debütált amellett, hogy az akkumulátor…
Az elődjéhez képest nagyobb kijelzővel és akkuval, illetve jóval erősebb hardverrel érkezett meg a Samsung Galaxy S24 FE, ami Magyarországon is megjelent 300 ezer Ft-os indulóáron. A Samsung…
A közelmúltban napvilágra került két videófelvétel, amelyeken megszabadítják csomagolásától a hivatalosan még be sem mutatott Samsung Galaxy S24 FE-t. A pénztárcabarát zászlóshajót többféle színben is szemügyre…
A Samsung Galaxy S24 FE legjobb tudomásunk szerint valamikor október végén fog bemutatkozni a nagyérdemű előtt. A megfizethető zászlóshajó ígéretes hardveres jellemzőkkel rendelkezik majd, de állítólag…
Sokáig még abban sem voltunk biztosak, hogy megjelenik, de most már egyre többször hallunk a Samsung Galaxy S24 FE-ről, amelynek a debütálása már gyakorlatilag itt van…
Korábbi szóbeszédek értelmében a Samsung Galaxy S24 FE valamikor szeptember vége felé vagy október elején jelenhet meg. Ebben lehet valami, mert a készülék amerikai változata nemrég…
Ha minden igaz, akkor októberben mutatják be a Samsung Galaxy S24 FE-t, a megfizethető zászlóshajó pedig rendszeresen szerepel a különböző szivárogtatásokban. Most azért kapott újra figyelmet,…
Nemrég a Samsung Galaxy S24 FE támogatási lapja felkerült a Samsung hivatalos oldalára, majd egy közelmúltbeli szivárgás szinte mindent felfedett az okostelefon kapcsán. A készülékről a…