Csak a Honor tudott növekedni a nagy gyártók közül Európában

0

Kijött a Counterpoint kutatóintézet legfrissebb jelentése az európai piacra vonatkozóan, ebből kiderült, hogy melyek most a legnagyobb gyártók a régiónkban, és az is, hogy az egyes márkák hogyan teljesítettek az egy évvel ezelőtti adatokhoz képest.

Íme a jelenlegi sorrend Európában (zárójelben a piaci részesedések):

  • Samsung (32%)
  • Apple (24%)
  • Xiaomi (22%)
  • Realme (4%)
  • Honor (3%)

Igazából a három nagy gyártón kívül más nem igazán tudott túl nagy részesedést elérni, viszont ha az eladott mennyiségek változását nézzük, akkor a Honor lett a legsikeresebb. Az összes többi vállalatnak ugyanis csökkentek az eladásai (a darabszám, és nem a részesedés), egyedül a Honor tudott növekedést elérni, szám szerint 8%-ot.

A legnagyobb visszaesést a Realme produkálta, 30%-kal adtak el kevesebb mobilt, ami nem annyira meglepő, hiszen az Oppo almárkája a különféle jogi viták miatt mostanában nem túl aktív Európában. A Samsung eladási számai 15%-kal csökkentek, a Xiaomié pedig 13%-kal.

Egyébként a teljes európai piac csökkent, összesen 11%-kal fogyott kevesebb telefon a harmadik negyedévben, mint egy évvel korábban.

Forrás

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid