Csak jövőre kapnak Android 15-öt a Samsung telefonok

0

Az Android 15 várhatóan október 15-én kezdi pályafutását a Google Pixel mobilokon. A Samsung új verzióra épülő rendszere, a One UI 7 viszont a szokásosnál jóval később, csak jövőre érkezik meg a Galaxy S25 modellek debütálásakor.

Jelenleg is zajlik a Samsung fejlesztői konferenciája, és ezen tartottak egy előadást, amelyen közölték, hogy az új rendszer már csak jövőre fog megérkezni a soron következő zászlóshajó modellek társaságában, utóbbiak bejelentésére januárban lehet számítani. A régebbi készülékek, amelyek alkalmasak a futtatására, csak ezt követően kaphatják meg a szoftvert.

Még idén lesz egy béta preview vagy magyarosabban előzetes változat a rendszerből, hogy lássuk, mire lehet számítani.

A Samsung az elmúlt években tényleg gyors volt a szoftverfrissítések bevezetésében, most viszont jelentősen elhalasztották az új rendszer kiadását, legalábbis a megszokott menetrendhez képest.

Az öröm az ürömben, hogy a gyártó azt ígéri, teljesen újra fogja tervezni a felületet a 7-es kiadással, ami új dizájnt is jelent, és összességében véve a hatékonyságra, az egyszerűségre fókuszál majd az érzelmek mellett, mondjuk utóbbit így hirtelen nem értjük, hogy ők vajon mire érthetik.

Egyetlen konkrétum van jelenleg, hogy a kezdőképernyő rácsa valamiként módosulni fog. Mivel a Good Lock appot ajánlják plusz testreszabhatósághoz, talán az új változat kevésbé lesz szabadon állítható.

Forrás: GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid