Csalódás lehet a Samsung Galaxy Alpha

1

Rengeteget írtunk már a Samsung Galaxy F-ről, ami a legutóbbi hírek szerint Galaxy Alpha néven jelenhet majd meg. A várakozások hatalmasok voltak, hiszen prémium fém házról, QHD kijelzőről és brutális processzorról szóltak a pletykák. Ezek azonban lehet, hogy mégsem teljesülnek.

A SamMobile magazin rengeteg új információt és képet tett közzé a Samsung Galaxy Alpha-ról, van azonban jó néhány meglepetés is ezek között. Az első ilyen a fém hátlap hiánya. Az új képek alapján ugyanis marad a Note 3-ban megismert és a Galaxy S5-ben is meglévő, bőrt imitáló hátsó borítás. Persze kapunk fémet is, de csak a készülék oldalain.

galaxy-alpha-4

S5 és az Alpha

A kijelző elvileg 4.7 colos lesz, mint ahogy azt már korábban is megírtuk, de a SamMobile forrásai szerint ez megegyezik a Galaxy S3-ban lévő panellel, ami csak 720p-s felbontást jelent. A Galaxy Alpha 32GB-os belső tárhellyel jöhet, ami nem lesz bővíthető, de legalább kapunk ujjlenyomat-olvasót.

galaxy-alpha-2

Nem vagyunk tehát elájulva a Samsung új készülékétől, ami a korábbi hírek szerint a szintén 4.7 colos iPhone 6 ellen indult volna harcba. A mostani információk fényében nem sok esélye lesz a Galaxy Alpha-nak, ami egyébként minket leginkább a régi Galaxy S2-re emlékeztet külsőleg.

A Galaxy Alpha megjelenése augusztusra várható, de igazából semmilyen információt sem szabad készpénznek venni a készülékkel kapcsolatban, mivel eddig is rengeteg ellentmondó pletykát lehetett hallani.

További képek:

galaxy-alpha-7

galaxy-alpha-6

galaxy-alpha-3

galaxy-alpha-1

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Szakos Péter

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid