Döntött az EU: az USB-C lesz az egységes szabvány, kötelező lesz ezt használni a gyártóknak

0

Korábban már beszámoltunk arról, hogy az EU megszavazta az egységes töltőcsatlakozóval kapcsolatos tervezetet, most pedig azt is eldöntötték, hogy az USB-C lesz a közös szabvány, ami a gyártókra nézve kötelező. Mutatjuk, milyen eszközök esetében kell majd alkalmazni, és mik a kivételek!

Persze már korábban is szinte biztosra lehetett tudni, hogy az USB-C használatát fogják kötelezővé tenni az EU-ban, nemrég azonban szavazott erről az Európai Bizottság, és 43 igen, 2 nem arányban elfogadták a szabványt.

A csatlakozók egységesítésének a célja, hogy a felhasználóknak ne kelljen többféle töltővel is rendelkezniük a különböző készülékeikhez, ugyanazzal a kábellel és adapterrel gyakorlatilag mindent fel lehessen tölteni. Ebből fakadóan pedig kevesebb lesz az elektronikai hulladék, így kevésbé fogjuk terhelni a környezetet.

A androidos telefonok és sok más kütyü esetében már most is az USB-C port az elterjedt, de azért vannak még micro USB-vel szerelt eszközök is, iPhone-oknál pedig ott az Apple saját Lightning csatlakozója, amit annak ellenére tartottak meg, hogy a táblagépeik és a laptopjaik is már USB-C-t használnak.

A beszámolók szerint az USB-C csatlakozó használata nem csak okostelefonoknál lesz kötelező, hanem a tableteknél, a fényképezőgépeknél, a fejhallgatóknál, a fülhallgatóknál és a kézi játékkonzoloknál is. Kivételt képeznek viszont az okosórák, az okoskarkötők és más olyan eszközök, amelyeknél a kis méret miatt nem megvalósítható az Type-C alkalmazása.

Az egységes csatlakozó mellett azt is kötelezővé teszik az EU-ban, hogy a készülékek dobozán egyértelműen jelezve legyen, hogy jár-e hozzájuk adapter és kábel. Továbbá a vezetéknélküli töltési megoldásoknál is elvárás lesz, hogy kompatibilisek legyenek egymással, így szeretnék elkerülni a piac fragmentációját.

Via

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid