Egy luxus divatmárka megtámadta a Huaweit a vállalat új logója miatt, szerintük túlságosan hasonlít az övékre

0

A Huawei még 2017-ben indította meg egy új logó levédetését az EU védjegyekkel foglalkozó hivatalánál (EUIPO), de a francia Chanel kifogással élt ez ellen, és az ügy a bíróságon kötött ki.

Az új logót a Huawei számítástechnikai eszközökkel kapcsolatos részlege kapta, ebben két U betű látható egy körben, amelyek egy H betűt alkotnak. A Chanel szerint azonban ez túlságosan hasonlít az övékre, és emiatt a felhasználók könnyen összetéveszthetik a kettőt. A divatmárka logójában két C betű látható háttal egymásnak.

Balra a Huawei logója, jobbra pedig a Chanelé

A Chanel egy 1909-ben alapított francia luxusmárka, amely leginkább női divatcikkekkel, parfümökkel és kozmetikai szerekkel foglalkozik.

Az Európai Bíróság végül a Huawei javára döntött, az indoklás szerint bár a két logó valóban hasonlít valamennyire, azért jelentős vizuális különbség van közöttük, így könnyen meg lehet különböztetni őket.

Hiába érvelt azzal a Chanel, hogy elforgatva szinte megegyezik a két logó, a bíróság úgy vélte, hogy a Huawei ábrájának függőleges orientációja és a betűk levékonyítása már elegendő ahhoz, hogy ne legyen összetéveszthető a kettő.

A Chanel egyelőre nem ragált a döntésre, még nem tudni, hogy fellebbeznek-e.

Via

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid