Egy teljesen újfajta szenzor kerülhet a Samsung Galaxy S9-be

0

A legfrissebb hírek szerint a Samsung egy új, okostelefonokba szánt szenzor kifejlesztésén dolgozik, ami felettébb hasznosnak ígérkezik, és akár már a Galaxy S9-be belekerülhet.

Az új érzékelő egy szabadalmi iratban tűnt fel, ahol “környezeti szenzor” néven hivatkoznak rá. Egy olyan egységről lehet szó, ami a levegő minőségét, illetve károsanyag-tartalmát képes mérni. Az újítás kifejezetten hasznos lehet, főként a szmogos nagyvárosokban, de lassan bárhol szükség lehet majd rá.

A technológia nem új, de olyan kis méretben eddig nem sikerült megvalósítani, hogy okostelefonokba is be lehessen szerelni. A Samsung állítólag valahogy az AMOLED kijelzőt használná erre a célra, de hogy ez pontosan miként fog működni, az egyelőre nem derült ki.

Mindenesetre szívesen látnánk egy ilyen funkciót a Galaxy S9-ben, reméljük sikerül megoldani addig a tömeggyártást. Ha pedig esetleg mégsem valósulna meg a dolog, akkor valószínűleg egy későbbi Samsung csúcsmodellben debütál majd az újítás.

via PhoneArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid