Az IDC piackutatói nemrég publikálták legfrissebb jelentésüket, amely a globális táblagép-piacot veszi górcső alá. A szakemberek osztottak-szoroztak, és arra jutottak, hogy 13%-os növekedés volt tetten érhető 2025 második negyedében, ami összesen 38,3 millió leszállított készüléket jelent. A növekedés hátterében az esedékes készülékcserék, az új modellek megjelenése és a kínai állami támogatások állnak.
A nemzetközi táblagép-piacot a vizsgált időszakban továbbra is az Apple vezeti, amely 12,7 millió eladott készülékkel a piac 33,1%-át uralja, növekedése éves szinten 2,4%-os. Nem a szuper méregdrága Pro, hanem az alap 2025-ös iPad hajtja az eladásokat, az emberek viszik, mint a cukrot. A második helyen a Samsung trónol 7,2 millió leszállított táblagéppel és 18,7%-os piaci jelenléttel. A dél-koreai gyártó különösen népszerű volt Latin-Amerikában, a Közel-Keleten és nálunk, Európában is.
A bronzérmet a Lenovo akaszthatja a nyakába 3,1 millió eladott táblagéppel és 8,2%-os részesedéssel, amit a Tab M széria népszerűsége és a kínai támogatások segítettek megvalósítani. A negyedik helyen az Amazon áll, amely a mezőny leggyorsabb növekedését produkálta, a Fire táblagépek eladásai több, mint 200%-kal nőttek, így a cég szintén durván 3,1 millió készüléket szállított le, a piaci jelenléte pedig 8%-os.
Az ötödik helyen a Xiaomi áll 2,8 millió eladott tablettel és a torta 7,4%-os szeletével. A siker építőkövei leginkább a Pad 7 és a Redmi Pad SE modellek voltak. A szakértők egyébként úgy vélik, hogy bár az Apple vezet, a piac többi résztvevője, különösen az Amazon és a Lenovo, jelentős növekedési potenciállal bír, vagyis a verseny a jövőben még élesebb, még dinamikusabb lesz.
Forrás: GSMArena