Azt a Samsung korábban már megerősítette, hogy a Galaxy S25 FE a vártnál korábban debütál, de egy friss dél-koreai jelentés most a konkrét dátumot is leközölte, sőt, a készülék várható árát is. Ez egyébként remek alkalom számunkra, hogy egy kicsit újra összeszedjük, milyen hardveres jellemzőkkel érkezik a gyártó „büdzsé” zászlóshajója.
A jelentés szerint a Samsung Galaxy S25 FE szeptember 19-én mutatkozik be a nagyközönség előtt, vagyis egy héttel korábban, mint ahogy a Galaxy S24 FE tavaly felfedte magát. Az még nem egyértelmű, hogy ez a dátum a bejelentésre vagy az értékesítés kezdetére vonatkozik-e. Ami pedig az árazást illeti, a Samsung hazájában, vagyis Dél-Koreában a mobil várhatóan 1 millió won alatt kerül majd fel a boltok polcaira, ami nagyjából 260 ezer forint körüli összeget jelent, de persze nálunk Európában más vételárra kell számítani. Ezek alapján áremelésre talán nem kell készülni.
A Samsung Galaxy S25 FE meghajtásáról az Exynos 2400 lapkakészlet fog gondoskodni, ami minimális előrelépés az elődben alkalmazott Exynos 2400e-hez képest. A hardveres platform egy 6,7 colos, Full HD+ felbontású AMOLED panel mögött teljesít majd szolgálatot. A képernyő támogatni fogja a 120 Hz-es képfrissítést, a karcok elleni védelmét pedig a Gorilla Glass Victus biztosítja.
Az okostelefon hátoldalára egy 50 megapixeles, optikai képstabilizátorral kiegészített elsődleges kamera kerül, amihez betársul egy 12 megapixeles ultraszéles látószögű egység, valamint egy 8 megapixeles telefotó modul. Az előlapi kamera 12 megapixeles felbontásban rögzít.
Az energiaellátást egy 4500 mAh-s akkumulátor biztosítja majd, amelynek kapacitása ugyan 200 mAh-val kisebb, mint a korábbi modellé, cserébe a vezetékes töltés sebessége 45 wattra nő, és a 15 wattos indukciós táplálás is támogatott.
A mobilról még annyit tudni, hogy 190 grammot nyom majd a mérlegen, külső kialakítása megfelel az IP68-as besorolás követelményeinek, dimenziói pedig 161,3 x 76,6 x 7,4 mm-esek lesznek, vagyis egy picit kompaktabb kialakítás várható, mint korábban. A Samsung Galaxy S25 FE várhatóan Android 16 operációs rendszerrel kezdi pályafutását, amelyet a One UI 8 felhasználói felület egészít ki.
Forrás: GSMArena