Elég furcsán mért a Honor, a valóságban a Galaxy Z Fold 7 vékonyabbnak tűnik a Magic V5-nél

0

A nemrég megjelent Galaxy Z Fold 7 meglepően vékony lett, de sajnos nem tudott rekorder lenni, mert nem sokkal előtte érkezett a Honor Magic V5, ami papíron karcsúbb nála. Most azonban valaki egymás mellé tette a két telefont, és úgy néz ki, hogy a kínai gyártó mérésével valami nem stimmel.

A Honor Magic V5 a gyártó által megadott hivatalos adatok szerint 8,8 mm vékony összezárva, a Samsung Galaxy Z Fold 7 pedig ezzel szemben 8,9 mm-es, vagyis elvileg, ha egy minimálisan is, de vastagabb. A gyakorlatban azonban pont az ellenkezője látszik, amit meg is mutat az egyik ismert szivárogtató videón:

Egymás mellett látható a két készülék, és egy kártyát helyeznek rájuk. A szivárogtató többféleképpen is demonstrálja, hogy a Galaxy Z Fold 7 a vékonyabb, akkor is, ha megcseréli a két mobil pozícióját. Ez alapján tehát mégiscsak a Samsungé a világ legvékonyabb hajlítható telefonja.

Más források is megerősítik ezt egyébként, ellenőrizve a gyári adatokat azt lehet tapasztalni, hogy míg a Samsung telefonja pontosan olyan vastag, mint azt állítják, a Honor esetében sajnos van némi “pontatlanság”, a Magic V5 egy minimálisan vastagabb a mérések szerint, mint a megadott értékek.

A Honor szerint az övék a vékonyabb

Alapvetően egyébként nem lenne semmi gond azzal, hogy a Honor mobilja egy hajszálnyival vastagabb, a különbség alig érzékelhető, de a gyártó többször is a Samsungot vette célba a reklámjaiban, nem túl korrekt, és jó eséllyel félrevezető módon, a Photoshopot (vagy más képszerkesztőt) is bevetve.

Ez alapján azért nem 0,1 mm-nek tűnik a különbség, elég sokat csal a kép

Mindeközben persze azért ne feledkezzünk meg arról, hogy a Honor mobilja szinte azonos vastagság mellett jóval nagyobb akkumulátort kínál (Magic V5: 5820 mAh, Galaxy Z Fold 7: 4400 mAh), ütősebb telefotó és ultraszéles látószögű kamerát kapott, illetve a kicsit jobb a por- és vízállósági minősítése is. Van tehát bőven előnye a Magic V5-nek a Galaxy Z Fold 7-tel szemben, csak épp a karcsúságával csaltak egy minimálisat.

Forrás: Ice Universe

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid