A tajvani ügyészség elfogatóparancsot adott ki Pete Lau, a OnePlus vezérigazgatója ellen illegális üzleti tevékenység és toborzás vádjával. A hatóságok szerint a kínai vezető két helyi állampolgár segítségével több mint 70 mérnököt vett fel Tajvanon, megsértve ezzel a kínai vállalatokra vonatkozó szigorú szabályozásokat, amelyek a technológiai tudás kiáramlását hivatottak meggátolni.
A Tajpeji Si-lin Kerületi Ügyészség vádat emelt két tajvani állampolgár ellen, amiért segédkeztek Pete Launak, a OnePlus vezérigazgatójának abban, hogy illegálisan folytasson üzleti tevékenységet és munkaerő-toborzást a szigeten. A hatóság elfogatóparancsot is kiadott a kínai cégvezető ellen. Egy 2025 novemberére datált, de a helyi médiában csak most nyilvánosságra kerülő dokumentum szerint a tevékenység során több mint 70 alkalmazottat vettek fel okostelefonos szoftverfejlesztési, ellenőrzési és tesztelési feladatokra, ami sérti a Tajvan és Kína közötti kapcsolatokat szabályozó törvényeket.
A OnePlus, amelynek székhelye a dél-kínai Sencsenben található, és 2021 óta az Oppótól független márkaként működik, egyelőre nem reagált a megkeresésekre, és Pete Lau sem nyilatkozott még. Az ügy hátterében meghúzódó feszültség nem tegnap kezdett el szikrázni. Valószínűleg ti is tudjátok, hogy Kína saját területének tekinti a demokratikusan kormányzott szigetet, míg Tajvan igyekszik megvédeni technológiai szektorát a kínai befolyástól, és tűzzel-vassal azon van, hogy megakadályozza a szellemi tulajdonok elragadását.
Tajvan technológiai szakértelme vonzó célponttá teszi a szigetet a kínai vállalatok számára, ezért a hatóságok szigorúan fellépnek az olyan toborzások ellen, mint amivel a OnePlus vezért is vádolják. Egyébként azt beszélik, hogy a kínai cégek gyakran hongkongi bejegyzésű fedőcégeken vagy közvetítő ügynökségeken keresztül próbálják leplezni kilétüket és elcsábítani a magasan képzett munkaerőt. A hatóságok már 2025 augusztusában jelezték, hogy 16 kínai vállalat ellen folytatnak vizsgálatot hasonló, félvezetőipari és csúcstechnológiai szakembereket célzó tevékenységek miatt.