eMAG Black Friday 2021 időpont és részletek

0

Hamarosan indul a 2021-es Black Friday őrület, amelyből az eMAG sem fog kimaradni. A webáruház ezúttal az Extreme Digitallal karöltve, közösen tartja a fekete pénteket.

Ekkor lesz idén az eMAG Black Friday

Az immáron közösen működő eMag és Extreme Digital tehát együtt tartja Black Friday-t, méghozzá 2021. november 19-én, az emag.hu-n. Az esemény alatt az Edigital oldala is ide fog mutatni.

A fekete péntek hivatalos időpontja egyébként idén november 26-ára esik, vagyis a két nagy kereskedő közös eseménye egy héttel korábban lesz. (A Black Friday hagyományosan a hálaadást követő péntek elnevezése az Egyesült Államokban, és a karácsonyi bevásárlási szezon kezdetét jelentette eredetileg.)

Mire számíthatunk 2021-ben?

Az eMag tájékoztatása szerint idén több, mint 500.000 akciós termék lesz az oldalon a Black Friday napján, ezek között lesznek ingatlanok, belföldi utazási ajánlatok, illetve AdBlue adalék is, utóbbi igazi hiánytermék lett az elmúlt hetekben a híradások szerint.

Persze lesznek hagyományosabb termékek is szép számmal, például televíziók, laptopok, okostelefonok, divatcikkek, sportszerek, háztartási termékek és készülékek, kerti eszközök, szépségápolási termékek, játékok, bútorok és sok minden más.

Frissítés: kiderült jó pár akció, ezek lesznek november 19-én többek között:

  • Apple iPhone 12 Pro mobiltelefon csak 299.990 Ft.
  • HP Omen 15-ek0000nh 15.6″ 144Hz gaming laptop csak 299.990 Ft.
  • Hisense 50E76GQ Gamer QLED Smart LED televízió csak 149.990 Ft.
  • Zanussi ZOB131XU beépíthető sütő csak 29.990 Ft.
  • Krups EA8105 eszpresszó kávéfőző csak 69.990 Ft.
  • Braun Series 7 7899cc Wet&Dry elektromos borotva csak 54.990 Ft.
  • Irim Berlin Ágykeret, 140×200 cm, matractartó, Sonoma tölgy szín csak 19.990 Ft.
  • Skil magasnyomású mosó csak 9.990 Ft.
  • Honor Choice TWS Earbuds, vezeték nélküli fülhallgató csak 5.990 Ft.
  • Beko RCSA-240K30 WN kombinált hűtőszekrény, 229L, fehér csak 39.990 Ft.
  • Oral-B PRO 750 elektromos fogkefe, Cross Action fejjel, fekete, útitokkal csak 6.990 Ft.
  • Tefal E493SA74 COOK&COOL 10 db-os edényszett csak 19.990 Ft.
  • LG 55NANO753PR NanoCell Smart LED TV, 139 cm csak 149.990 Ft.
  • Asus VivoBook X515EA-BQ1225 15.6″ FullHD laptop csak 99.990 Ft.
  • Xiaomi Mi Band 5 aktivitásmérő, fekete csak 4.990 Ft.
  • LEGO® A Creeper™ barlang csak 18.990 Ft.
  • Darling Adult száraz kutyaeledel, 2×15 kg csak 8.490 Ft.
  • Pampers Active Baby havi pelenkacsomagok csak 7.690 Ft.
  • Star-Light 32SLTA2000F LED televízió, 81 cm, Full HD csak 39.990 Ft.
  • Samsung Galaxy M22 mobiltelefon, Dual SIM, 128GB, 4GB RAM csak 59.990 Ft.
  • Asus E210KA-GJ045TS 11.6″ HD laptop Intel Celeron N4500, 4GB, 128GB SSD csak 59.990 Ft.
  • Indesit BWSA61051WEUN keskeny elöltöltős mosógép, 6 kg csak 39.990 Ft.
  • Philips FC6409/01 PowerPro Aqua 3 az 1-ben vezeték nélküli száraz és nedves porszívó csak 59.990 Ft.
  • Apple AirPods Pro vezeték nélküli gyári fülhallgató, vezeték nélküli töltőtokkal csak 59.990 Ft.
  • ASUS TUF VG249Q LED IPS gaming monitor, 23.8″, Full HD, DisplayPort, 1ms csak 39.990 Ft.
  • Bosch IXO 6 Akkus csavarhúzó, 3,6V, 215 ford/perc, 4,5Nm csak 6.990 Ft.
  • Rowenta CV5930F0 hajszárító, 2100W csak 4.990 Ft.

Frissítés: reggel 7 óra után pár perccel megindultak az akciók!

A készletek természetesen korlátozottak lesznek, így a legjobb akciók akár másodpercek alatt elfogyhatnak, de bizonyára a későn kelők is fognak még találni érdekes leárazott cuccokat.

A maximális kiszállítási idő 14 nap lesz, és a legkedvezőbb átvételi opció az Easybox csomagautomata lehet. A vásárlók élhetnek majd a 30 napos elállási lehetőséggel.

Az eMag oldalán a fekete pénteki akciók miatt akár tízszeres forgalom is lehet, erre igyekeznek felkészülni, hogy ne legyen semmiféle fennakadás. A webáruház tájékoztatása szerint több száz ember heteken keresztül készül az eseményre, hogy a vásárlók igényeit ki tudják elégíteni.

Mikor indulnak az eMAG Black Friday akciók?

Szokás szerint nem árulták el, hogy november 19-én pontosan mikor élesítik az oldalt, de mindenképpen valamikor a hajnali, reggeli órákban lehet erre számítani. Általában 7 óra körül szoktak kezdeni, de ha biztosra akarsz menni, akkor érdemes már korábban felkelni.

Ha nem akarsz lemaradni a legjobb ajánlatokról, akkor inkább az alkalmazáson keresztül próbálkozz, itt egy kicsit hamarabb szoktak startolni, így nyerhetsz néhány másodpercet. Fontos, hogy regisztrálj be még az esemény előtt, ha eddig nem tetted volna, illetve mentsd el a szállítási és fizetési adataidat, hogy ne ezzel menjen el az idő reggel. Azt is érdemes tudni, hogy egy termék kosárba helyezése még nem jelenti annak a lefoglalását, csak a befejezett rendelés számít.

Forrás: eMag

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid