Ennyibe kerülhet a háromfelé hajlítható Huawei Mate XT

0

Szeptember 10-én mutatják be a Huawei háromfelé hajlítható készülékét, ami első lesz a maga kategóriájában, hiszen eddig legfeljebb csak hasonló prototípusokat láthattunk, a Mate XT viszont egy ténylegesen is megvásárolható termék lesz. És hogy mennyibe kerül majd?

A legfrissebb kiszivárgott információk alapján a Mate XT egyetlen konfigurációban, 16 GB RAM-mal és 512 GB tárhellyel jelenik majd meg, méghozzá 16888 jüanos áron, ami átszámolva durván 2380 dollár vagy 840 ezer Ft. Valamivel tehát drágább lesz, mint a “Fold” típusú, kétfelé hajlítható modellek, de ez érthető is.

A készülék első körben csak Kínában lesz kapható, és nem is biztos, hogy eljut majd Európába (nálunk jó eséllyel még drágább lenne). Ennek ellenére mégiscsak egy úttörő telefon/tablet hibridről van szó, tehát érdemes vele foglalkoznunk. Egyébként nem csak a Mate XT ára derült ki, hanem végre hivatalos képeket is tudunk róla mutatni, amelyek egy előzetes kedvcsináló videóból származnak.

A telefon hátlapja vegán bőrből készül, és egy nyolcszög alakú, kiálló kamerasziget lesz rajta négy szenzorral, amelyek közül az egyik egy periszkópos telefotó egység. Összességében eléggé a Huawei Mate 60 RS Ultimate Design-t idézi ez a kialakítás, egészen addig, ameddig ki nem hajtjuk a Mate XT-t.

Kihajtva egy 10 col körüli kijelző fogad majd minket. A további specifikációk között szerepel egy 5G-képes Kirin processzor, és mást egyelőre nem is nagyon tudunk a mobilról. Az alábbi fotó érkezett még nemrég, amin egy prototípus szerepelhet oldalnézetből.

Ez alapján kihajtva nagyon vékony lesz a Mate XT, de összezárva sem tűnik túlzottan vastagnak ahhoz képest, hogy három részből áll.

Via GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid