Érdemes most lecsapni erre a két nagyszerű játékra!

0

Most egy ideig akciósan szerezhetitek be az egyik legjobb logikai puzzle játékot (persze a World of Goo után), a The Room sorozatot. A leárazás keretében csupán 520 Ft-ért juthattok hozzá mind a két részhez, melyeknek rendes ára egy ezres körül mozog epizódonként. Na de mitől is olyan nagyszerűek ezek?

Ismeritek az olyan típusú (escape) játékokat, amikor ki kell jutni egy szobából? Ezek általában arról szólnak, hogy egy képen kell megtalálni a kulcsot, vagy a továbbjutáshoz szükséges eszközöket, majd ezeket lehetőség szerint felhasználni. Ebből a gondolatmenetből született a Fireproof Games többszöri díjnyertes játéka, a The Room. Itt kicsit más az alapfelállás: nem ki kell jutnunk valahonnan, hanem fordítva. Minden fejezetben adott egy doboz, asztal vagy láda, amit ki kell nyitnunk, de persze ez nem megy olyan könnyen.

the_room_1&2

Már a főmenü is rendkívül igényesre sikeredett.

Azt még nem is említettem, hogy ez nem holmi képekből van ám összerakva. A Unity Engine-nek köszönhetően bámulatba ejtő részletességgel megmunkált 3D-s térben mozoghatunk. A tárgyakat körbejárhatjuk, mozgathatjuk, forgathatjuk, sőt, van hogy szét kell szedni vagy összerakni valamit. A játék egyébként rendkívül jól van optimalizálva, tehát gyengébb telókon is simán elfut. Kicsit olyan, mintha minden pálya/fejezet egy külön alkotás lenne egy művészeti kiállításon.

The_Room_tabletop The_Room_Two_Screenshot_01 The_Room_outer_shell

A fejlesztők a létező összes kreativitásukat beletették a pályákba, hogy a lehető legötletesebb és legváltozatosabb fejtörőket kelljen megoldanunk a továbbjutáshoz. Nincs két ugyanolyan trükk, sőt, a második részben, már nem csak ládikák lesznek, hanem konkrét helyiségekből is ki kell jutnunk, kihasználva mindent a környezetünkben. Gyakran a megoldás megtalálásához elengedhetetlen eszközünk lesz egy különleges lencse, amin át teljesen más megvilágítást kap majd az adott szituáció. Szembe találhatjuk magunkat olyan problémákkal is, amik a lehetetlent kívánják meg. Kvázi a paradox fizikai történéseket és optikai csalódásokat sem veti meg a játék.

The_Room_Two_Screenshot_02 The_Room_Two_Screenshot_04 The_Room_numbers

A The Room hangulata zseniális. Nem viccből van ám kiírva a játékok elején, hogy használjunk fülhallgatót. Amit a hangokkal leműveltek itt, azt tanítani kéne. A fülbemászó főmenü dallamát leszámítva nincs zene a játék során, inkább különböző atmoszférikus hangokat kapunk. Ropogás, neszek, zajok, és ehhez még hozzájön a sejtelmes megvilágítású pálya. A fejlesztők még történetet is csempésztek a sorok közé, de persze nem erre épül a játékmenet. Opcionális, hogy elolvassuk-e a kis otthagyott, megtalált jegyzeteket. Persze ettől még hangulatosabb lesz az egész, és jobban beleéljük magunkat a The Room világába, ha lehet itt egyáltalán világról beszélni. Az első nem erre épít, de a második részben mintha egyre jobban elmélyülnénk különféle titkokban.

Mindenkinek nagyon ajánlott, aki szereti a gondolkodós játékokat. Csak az első rész 12 díjat és elismerést szerzett. Az egyetlen hátrány, amit feltudnék hozni, az talán a rövidség. Bár ezt embere válogatja: akinek gyorsabban vág az esze, az bizonyára előbb kitolja. Nekem minden napra jutott egy fejezet, amiből összesen 11 van a két részben. Ha szeretnétek egy olyan játékot Androidra, ami után elégedetten álltok fel, és azt mondjátok, hogy: ez igen! akkor ez az. Az első rész már Steamen is megjelent, így egérrel is nyitogathatunk felturbózott grafikával. Ráadásul nem kell már sokat várnunk, mert tavasszal jön a The Room Three!

the_room_3

A letöltés itt lehetséges: The Room, The Room Two

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Marton Attila

Óbudai Egyetem Neumann szakos hallgatója, igazi Android guru. Hobbim a fotózás és filmkészítés.

NapiDroid