Érkezik az Oppo Reno 15 Pro Max, de nekünk nem érdemes rá várni

0

Úgy látszik, megindult az ázsiai gyártók körében egy hullám, mely arra készteti őket, hogy Pro Max modellekkel egészítsék ki okostelefon-szériáikat. Így aztán kevésbé ért meglepetésként bennünket, hogy az Oppo Reno 15 sorozat harmadik tagja egy Pro Max variáns lesz. A telefonról csupa jót hallani, de míg az alap Reno 15 és Reno 15 Pro globálisan is piacra kerülhet, addig a csúcskategóriás Pro Max megmaradhat a kínai vásárlók számára.

Míg Kínában várhatóan három készülékből fog állni az Oppo Reno 15 széria, azaz érkezik az alapmodell mellett a 15 Pro és 15 Pro Max is, egy friss szóbeszéd szerint a nemzetközi piacokra csak az első kettő jut el. A hírt egy az X-en aktív szivárogtató osztotta meg, és egyelőre nem lehet tudni, mi lehet az oka az Oppo feltételezett döntésének, amennyiben az infó igaznak bizonyul.

A kínai vásárlók örülhetnek, mert mindhárom okostelefon közül választhatnak majd, hozzánk Európába pedig csak a két szerényebb felszereltségű készülék jut el. Pedig a Pro Max titulus alapján valószínűsíthető, hogy ez a modell rendelkezik majd a legnagyobb kijelzővel és a legjobb funkciókkal. Más gyártók esetében legalábbis ez így szokott lenni, gondoljunk csak az Apple vagy akár a Xiaomi hasonló nevű mobiljára.

Egyébként nemrég ki is szivárgott néhány lehetséges jellemző, amelyek alapján tényleg volna okunk sajnálni az okostelefon esetleges kimaradását a nemzetközi értékesítésből. Az Oppo Reno 15 Pro Max állítólag 6,78 colos, sík kialakítású, 1,5K felbontású, 120 Hz-es LTPO OLED megjelenítővel lesz felszerelve, amelynek takarásában a MediaTek Dimensity 9400 lapkakészlet teljesít szolgálatot.

Az újdonság 200 megapixeles Samsung ISOCELL HP5 szenzorral szerelt elsődleges kamerával jöhet, amelyhez egy 50 megapixeles telefotó és egy ultraszéles látószögű kamera kerül a hátlapra, míg a frontoldalon egy szintén 50 megapixeles szelfikamera állhat rendelkezésre. Mondjuk az akkumulátor kapacitása a jelenlegi trendekhez képest kevésbé lesz lenyűgöző, a telefonba állítólag egy 6500 mAh körüli telep kerül. A mobilon Android 16 alapú ColorOS 16 fog futni, amikor még az idén megjelenik Kínában.

Forrás: GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid