Egyre többen vesznek hajlítható telefont Európában is

0

A Counterpoint Research legfrissebb jelentésében az áll, hogy az európai hajlítható okostelefonok piaca 2024-ben 37%-kal nőtt, de a növekedésnél is érdekesebb a piaci részesedések drámai átrendeződése. Míg a Samsung eladásai nőttek, a cég jelenléte a szegmensen belül zuhanásszerűen csökkent az olyan új, agresszív versenytársaknak köszönhetően, mint a Honor.

A számok magukért beszélnek: míg 2022-ben a Samsung még a piac 98%-át uralta, 2024-re ez a részesedés 50%-ra zsugorodott, annak ellenére, hogy a dél-koreai cég eladásai 10%-kal nőttek. A piacon a második helyet a Honor szerezte meg 34%-os jelenléttel és elképesztő, 377%-os éves szintű növekedéssel.

Mögöttük a Google nyargal, a keresőóriás a torta 9%-át tudhatja magáénak, 72%-os növekedés mellett. A sort az Oppo és a Tecno zárja, előbbi 4, utóbbi pedig 2%-kal.A Counterpoint szakértői úgy vélik, hogy a növekedést elsősorban a könyvszerűen nyíló készülékek iránti fokozódó érdeklődés okozta, az ilyen kialakítású okostelefonok eladásai 60%-kal nőttek 2024-ben.

Az elemzők szerint a verseny a jövőben tovább élesedik: ebben a hónapban megérkezik Európába a Honor Magic V5, októberben debütál a Google Pixel 10 Pro Fold, a legnagyobb várakozás pedig kétségkívül az Apple első, 2026 végére jósolt hajlítható iPhone-ját övezi.

A szakemberek előrejelzése szerint a hajlítható telefonok 2026-tól egyre nagyobb szeletet hasítanak majd ki a prémium szegmensből. 2028-ra az európai eladások elérhetik az évi 4 millió darabot, először átlépve a teljes piac 2%-át. A 800 dollár feletti prémium kategóriában pedig a részesedésük megközelítheti a 10%-ot is.

Forrás: GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid