Ez most a TOP 6 legnagyobb mobilgyártó

1

Érkezett egy friss kutatás a legnagyobb okostelefon-gyártókat illetően, amelyből kiderül, hogy mely márkák fogytak a legjobban 2016 első negyedévében.

Az alábbi táblázat a TrendForce nevű kutatócég munkája, és kiderül belőle, hogy hogyan változott a mobilgyártók rangsora az utóbbi időben. Az “1Q16” felirat alatt a legfrissebb adatokat láthatjuk, amelyek 2016 első negyedévére, azaz a januártól márciusig tartó időszakra vonatkoznak, mellette pedig a tavalyi év utolsó negyedévi eredményei olvashatók.

TrendForce-April-2016-gyartok

2015 végére az Apple majdnem beérte a Samsungot, most azonban elhúzott a dél-koreai óriás, ugyanis 22.1%-ról 27.8%-ra tudta növelni a részesedését, míg az Apple 20.9%-ról 14.4%-ra csökkent. A Samsung eredményében természetesen közrejátszik az új Galaxy S7 modellek sikere is.

A Huawei stabilan tartja 3. helyét 9.3%-os részesedéssel, utána pedig a Lenovo és a Xiaomi következik 5.8, illetve 5.5%-os eredménnyel. A legjobb 6 között van még az LG, aki az eladások 5.1%-át tudhatja magáénak.

forrás: TrendForce

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid