Ezek a funkciók tűntek el a Facebook Messengerből

0

A napokban egy váratlan üzenet bukkant fel a Messenger és az Instagram alkalmazásokban, amelyben eltűnő funkciókra figyelmeztet a Facebook. Eleinte erről viszonylag kevés információnk volt, mostanra azonban tisztult a kép, és látszik, hogy mely funkciók érintettek, ráadásul maga a Facebook is reagált.

Az alábbi üzenet jelent meg a felhasználóknál, ugyanez volt olvasható a Messeneger mobilos és asztali felületén is, illetve az Instagramon. Mint kiderült, az EU-s adatvédelmi szabályok miatt volt kénytelen a Facebook kikapcsolni pár funkciót.

Eleinte arról lehetett olvasni, hogy mindez leginkább a vállalkozásokra vonatkozik, aztán kiderült, hogy az átlagfelhasználók is érzékelni fogják a változásokat.

Eddig az alábbi funkciókról szereztünk tudomást, amelyek teljes mértékben vagy részlegesen nem működnek:

  • Nem látszanak a korábban küldött és fogadott képek, dokumentumok.
  • Eltűntek a becenevek, és nem is működik a funkció.
  • A szavazások indítását is korlátozták a beszélgetésekben (a legtöbbeknél a csoportos csevegésekben egyáltalán nem működik a funkció).
  • Gond lehet a beszélgetésekben való kérdésessel is.
  • Elküldés előtti, elküldött és fogadott képek szerkesztése.

A funkciók nem egyszerre tűnnek el mindenkinél, és az is lehet, hogy némelyik nagyon hamar újra működni fog. A Facebook az alábbi információkat osztotta meg a BBC-vel:

Még próbáljuk meghatározni a legjobb módját annak, hogy visszahozzuk ezeket a funkciókat. Időbe telik újra felépíteni a terméket úgy, hogy az megfelelően működjön, és a szabályozásoknak is megfeleljen.

Az említett funkciók (vagy ahogyan azokat a Facebook megvalósította) tehát nem feleltek meg az EU-s adatvédelmi előírásoknak. Bízunk benne, hogy a közösségi óriás hamar megoldást talál, és újra elérhetőek lesznek ezek a lehetőségek is.

Ha bármilyen friss tapasztalatod van, vagy észrevettél más eltűnt funkciót is, akkor írd meg kommentben!

Via XDA

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid