Ezek a Samsung telefonok kapnak először Android 17-et

0

A Samsung hivatalosan is bejelentette, hogy hamarosan megindítja az Android 17 frissítéseket, elsőként természetesen a Galaxy S26 sorozattal, de ezt követően számos további készülék is sorra kerül. Igyekeztünk összeszedni, hogy mely modellek fognak viszonylag gyorsan, az elsők között az új szoftverre frissülni.

Már javában zajlik az Android 17-re épülő One UI 9 bétatesztelése több telefonon is, és szinte biztosra vehető, hogy ezek lesznek azok, amelyek a kész, stabil frissítést is elsőként megkapják. A Galaxy S26 széria után az alábbi modellekre érkezhet meg viszonylag hamar az új szoftver (nem biztos, hogy pontosan ebben a sorrendben):

  • Galaxy S25 széria
  • Galaxy S24 széria
  • Galaxy S23 széria
  • Galaxy Z Fold 7 és Z Flip 7
  • Galaxy Z Fold 6 és Z Flip 6
  • Galaxy A57
  • Galaxy A56
  • Galaxy A36 (jó eséllyel az A37 is, de erre még nem jelent meg hivatalosan a béta)

Jelenleg tehát ezekre a készülékekre érhető el tesztelésre a One UI 9 béta, így stabil frissítést is ezek kaphatnak majd hamarabb. Persze jóval több Samsung modellre lesz Android 17, a csúcskategóriában egészen a Galaxy S23-ig és a Z Fold 5/Z Flip 5 párosig visszamenőleg (a Galaxy S22 sajnos már nem frissül tovább), illetve rengeteg olcsóbb modell, főleg a Galaxy A szériából, na meg persze a táblagépek.

Via GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid