Ezeket a hangulatjeleket használták a legtöbbször 2021-ben

0

Az Unicode kiadta a 2021-re vonatkozó jelentését, amely arról szól, hogy melyek voltak a legtöbbet használt hangulatjelek az év során.

Úgy látszik, hogy továbbra is magasan vezet a “Tears of Joy” nevű emoji, vagyis a sírva nevető fej, az összes elküldött hangulatjel 5%-a ilyen volt a tavalyi évben. A normál szív ikon is igen népszerű, ez lett a második, a harmadik pedig a “Rolling on Floor Laughing” lett, ami eléggé hasonlít az elsőhöz.

Íme az aktuális top 10-es lista:

  1. 😂
  2. ❤️
  3. 🤣
  4. 👍
  5. 😭
  6. 🙏
  7. 😘
  8. 🥰
  9. 😍
  10. 😊

A jelentésből az is kiderült, hogy óriásit ugrott előre az esedező arc (🥺) népszerűsége, egy év alatt a 97. helyről a 14. helyre lépett elő.

Az egyes kategóriákon belül is megvannak a győztesek, a legtöbbet elküldött közlekedési eszköz az űrhajó (🚀) volt, a legnépszerűbb testrész a kézjeleket leszámítva a befeszített bicepsz (💪) lett, a növények közül a virágcsokor (💐) került az első helyre, az állatokon belül pedig a pillangó (🦋) nyert. A mozgásformák közül kicsit meglepő módon a cigánykereket (🤸) küldték el a legtöbben, bár ezt sokan a fekete lyukkal együtt használják (🤸🕳️), amikor valamilyen katasztrófát akarnak hangulatjelekkel szemléltetni.

A legnépszerűbb kategóriák természetesen az arcok voltak, amiket a növények/virágok követnek, utánuk pedig az érzelmeket kifejező ikonok jönnek. A legkevésbé használt hangulatjelek pedig a zászlók voltak 2021-ben.

Forrás

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid