A OnePlus nemrég bővebb magyarázatot adott arra, miért döntöttek úgy, hogy egyelőre szüneteltetik a hajlítható kijelzős okostelefonokkal kapcsolatos terveiket. A gyártó munkatársai szerint több tényező is közrejátszik, de a lényeg, hogy meg akarják várni, míg a hajlítható mobilok kiforrottabbá és elterjedtebbé válnak, mielőtt újabb modellel rukkolnának elő.
Rudolf Xu, a cég marketingmenedzsere úgy véli, hogy az iparág összes résztvevője ugyanazokkal a kihívásokkal küzd. A gyártók azon töprengenek, hogyan tegyék a hajlítható telefonokat vékonyabbá, könnyebbé, illetve a gyűrődést kevésbé látványossá anélkül, hogy ezek az újítások más fontos specifikációk, például az akkumulátor vagy a kamerák rovására mennének. Másfelől a gyártó döntéshozói szerint a hajlítható mobilok még nem igazán képezik részét a fősodornak, a piaci jelenlétük növekedése pedig egyelőre nagyon lassú, nagyjából évi 2,9 százalékos.
Ezek a tényezők szerintük nem indokolják azt, hogy minden évben újabb hajlítható képernyős modellt adjanak ki. Lényegében arról van szó, hogy a cég addig vár egy újabb hajlítható mobillal, amíg a kategória gazdaságilag is életképesebbé válik számukra, vagy másként fogalmazva, a piac elég nagy és érett lesz ahhoz, hogy megérje a befektetést egy valóban innovatív készülékbe.
A OnePlus munkatársa azt viszont megerősítette, hogy ez nem jelenti azt, hogy véglegesen kivonulnának a hajlítható okostelefonok piacáról, csupán egy stratégiai szünetet tartanak.
Forrás: Android Headlines