Az okostelefonos világon belül az egyik legélénkebb verseny a középkategória felsőbb szegmenseiben zajlik. A nemrég leleplezett Vivo S20 készülékeknek nagy esélye van arra, hogy sikert arassanak a kategórián belül.
A sorozat két készülékből áll: az egyik az alapmodell, a másik pedig a Pro variáns. Közös vonásuk a 6,67 hüvelykes AMOLED érintőképernyő, amely Full HD+ felbontásban jeleníti meg a tartalmakat, 120 Hz-es képfrissítési ráta mellett. A maximális fényerő elérheti a 4500 nitet, vagyis a kültéri láthatóság minden esetben adott lesz.
A Vivo S20 sík kialakítású megjelenítővel lett felszerelve, míg a Pro modell kijelzőjét mind a négy oldalán meghajlították. Az okostelefonokat 50 megapixeles szelfikamerával szerelték fel, amely tudja az autofókuszt. Illetve az is említést érdemel, hogy a kijelző részét képezi egy optikai ujjlenyomat-olvasó is.
A Vivo S20 borítása alá Snapdragon 7 Gen 3 lapkakészlet került, míg az S20 Pro meghajtásáról MediaTek Dimensity 9300+ chipset gondoskodik. A Vivo S20 Pro esetében a hardver részét képezi még egy Wi-Fi 7 és egy 5,5G csatlakozást lehetővé tevő modul is, de ennek képességeit csak a kínai felhasználók élvezhetik ki.
Az alapmodell hátlapján 50 megapixeles elsődleges kamera található, OmniVision OV50E érzékelővel, valamint optikai képstabilizátorral felvértezve. Betársul hozzá egy 8 megapixeles ultraszéles látószögű egység, illetve megkapjuk a gyártó kör alakú LED villanóját, amely az Aura Light névre hallgat.
A Vivo S20 Pro hátlapján szintén 50 megapixeles fő modul található, ám ebben Sony IMX921 érzékelő teljesít szolgálatot, szintén optikai képstabilizátorral. A kamerakészlet részét képezi még egy 3x optikai nagyításra képes periszkópos telefotó egység IMX882 szenzorral, illetve egy 50 megapixeles ultraszéles látószögű lencse is.
A Vivo S20 energiaellátását 6500 mAh kapacitású akkumulátor biztosítja, amely támogatja a 80 wattos vezetékes gyorstöltést. A Pro modell belsejébe 5500 mAh-s telepet szerelnek, amelyet egy kicsit gyorsabban, 90 wattal táplálhat a jövendőbeli tulajdonos. Az okostelefonok közös vonása az általuk futtatott, Android 15-re épülő OriginOS 5 szoftveres környezet.
A Vivo S20 forgalomba kerül arany, fehér és szürke festéssel. A legolcsóbb konfigurációban 8 GB RAM és 256 GB háttértár található, ez helyi pénzből átszámítva nagyjából 123 ezer forintot kóstál. A Vivo S20 Pro arany, lila és szürke kivitelben vehető birtokba, 183 ezer forintnak megfelelő jüanért. Ez a legolcsóbb konfiguráció, 8 GB operatív memóriával és 256 GB belső tárolóval.
A Vivo S20 modellek már előrendelhetők a gyártó kínai weboldalán keresztül. A megrendelt példányok kiszállítása december 12-re várható. Nemzetközi értékesítésről egyelőre nem esett szó, de egyáltalán nem valószínűtlen, hogy valamikor mi is találkozunk majd a készülékekkel.
Forrás: GSMArena